Futsal NB I: az ETO visszaült a trónra, ötödször bajnok

2015.05.15. 18:55
null
A Rába ETO két év után ismét megnyerte a futsal NB I-et (Fotó: etofutsal.hu archív)
A futsal NB I felsőházi rájátszásának nyolcadik fordulójában a Rába ETO hazai pályán 5–2-re megverte a címvédő Berettyóújfalut, ezzel két körrel a vége előtt behozhatatlan előnyre tett szert legfőbb riválisával szemben. A győri csapat fennállása során ötödször lett bajnok.

 

A felek 45 órával a mérkőzés kezdete előtt tudták meg, hogy nem hétfőn, hanem már pénteken összecsapnak, mivel a Sport Televízió közvetítésre jelölte ki a találkozót. A vendégek nehezményezték a döntést, a győriek viszont elképzelhetetlennek tartották, hogy egy ilyen jelentőségű mérkőzés ne kerüljön képernyőre.

Az első tíz percben nem úgy tűnt, hogy az ETO már az első félidőben eldönti a meccset, de végül így történt. A 15. percben a brazil Vevé szerzett vezetést a hazaiaknak, akik Dróth Zoltán góljával huszonöt másodperccel később megduplázták előnyüket. Bő egy perccel a szünet előtt Juanra vette be az üres kaput, a látogatók azonban szinte azonnal válaszoltak Rábl János bombagóljával. A háromgólos különbséget Mimi állította vissza, aki egy kontra végén volt eredményes.

A második játékrészben Rábl lába ismét elsült, de ezzel csak kozmetikázni tudott az eredményen. A meccset végérvényesen Dróth Zoltán gólja döntötte el, mely több mint tíz perccel a játékidő letelte előtt született.

A Rába ETO magabiztos győzelmével behozhatatlan, nyolcpontos előnyre tett szert a tabella élén, így 2010, 2011, 2012 és 2013 után ötödször nyerte meg a futsal NB I-et. A győriek dupláztak, hiszen márciusban a Magyar Kupát is megnyerték.

FUTSAL NB I, FELSŐHÁZ
8. FORDULÓ
Rába ETO–MVFC-Berettyóújfalu 5–2
(4–1)
Gólszerző:
Vevé (15.,), Dróth (15., 30.), Juanra (19.), Mimi (20.), ill. Rábl (20., 28.)

A FELSŐHÁZ ÁLLÁSA
1. RÁBA ETO 8
8
– – 35 14 31
2. MVFC-BERETTYÓÚJFALU 8
6 – 2
40
19 23
3. SWIETELSKY- HALADÁS VSE 7 3 1 3 32 36 12
4. FUTSAL CLUB VESZPRÉM 7 2 – 5 24 35 9
5. ARAMIS SE 7 1 1 5 17 27 8
6. DUNAFERR DF RENALPIN FC 7 1 – 6 19 36 4

 

Legfrissebb hírek

Nyíregyházán kezdi meg a magyar futsalválogatott a vb-selejtezőt

Magyar válogatott
2026.09.23. 17:53

Hat gólt szerezve nyert a veretlen Berettyóújfalu a futsal NB I-ben

Labdarúgó NB I
2026.09.21. 21:25

Visszavágott az üzbégeknek a magyar férfi futsalválogatott

Magyar válogatott
2026.09.19. 19:04

Futsal: a válogatott játékos első magyarként bemutatkozott a spanyol élvonalban

Légiósok
2026.09.14. 20:40

Ötször talált be a DEAC, nyert a Berettyóújfalu is a futsal NB I-ben

Labdarúgó NB I
2026.09.11. 22:33

Az Újpest 21 gólt szerezve nyert a futsal NB I-ben

Labdarúgó NB I
2026.09.10. 23:16

Felkészülés: kikapott Ukrajnától a magyar női futsalválogatott

Magyar válogatott
2026.09.10. 20:03

A női futsalválogatott döntetlent játszott az Eb-ezüstérmes Ukrajnával

Magyar válogatott
2026.09.09. 20:13