Honvéd: Csepelen játszanának a Bozsik-stadion építése alatt

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2015.05.07. 11:43
null
Kispest helyett Csepelen fogadhatja ellenfelet a közeljövőben a Bp. Honvéd (Fotó: Földi Imre)
George F. Hemingway, a Budapest Honvéd labdarúgóklubjának tulajdonosa szerint nyárig kiírják a közbeszerzési eljárást a Bozsik-stadion újjáépítésére, s a munkálatok ideje alatt az együttes Csepelen szeretné játszani hazai mérkőzéseit.

 

A sportvezető a csapat csütörtöki sajtótájékoztatóján azt mondta, hogy a létesítmény tervezésében száz százalékig részt vesz az egyesület. Az új, várhatóan 5.5 milliárd forintból megvalósuló aréna 8200 néző befogadására lesz alkalmas.

A sajtótájékoztatón bejelentették, hogy a következő idénytől új sportszergyártó – a négy évre szerződtetett olasz Macron – szállítja a gárda felszereléseit. A hazai mez továbbra is a tradicionális, azaz függőlegesen piros-fekete csíkozott marad, míg az idegenbeli fehér lesz, amelynek mellrészénél vízszintesen húzódik egy piros-fekete csík. A harmadik számú mez narancssárga színű.

„Az én két rossz döntésem az oka, azaz nem megfelelő vezetőedzőket neveztem ki a csapat élére” – válaszolt Hemingway arra kérdésre, hogy mi az oka a csapat gyenge szereplésének. A Honvéd az olasz Pietro Vierchowoddal kezdte a szezont, tőle Csábi József vette át az irányítást, a tavaszi szezontól pedig ismét az olasz Marco Rossi a kispesti gárda vezetőedzője.

Hemingway arról is beszélt, hogy még nem tárgyalt a folytatásról Rossival, de mint mondta, a tréner maradni szeretne, ezt azonban a hátralévő négy forduló eredményei is befolyásolják. A kispestiek 26 forduló után 21 ponttal a 13. helyen állnak, de csak két ponttal előzik meg a kieső, 15. helyezett Szombathelyi Haladást.

Legfrissebb hírek

„El kell törni a bokáját a másiknak, hogy kiállítsák?” – Pető szerint a Honvéd gólszerzője piros lapot érdemelt

Labdarúgó NB II
Tegnap, 9:33

Hárman küzdhetnek a feljutásért – vasárnap rajtol az NB II tavaszi szezonja

Labdarúgó NB II
2026.01.31. 12:20

Bondár Anna a Budapesti Honvédhoz igazolt

Tenisz
2026.01.28. 14:19

A Budapest Honvéd labdarúgócsapata a következő idénytől ismét Kispest-Honvéd FC néven indul

Labdarúgó NB II
2026.01.23. 20:29

Felkészülés: a KTE legyőzte a Sepsit, harmadosztályú csapattól kapott ki a Vidi

Labdarúgó NB II
2026.01.22. 18:54

Kezdődik a birkózóidény, újra a Budapesti Honvéd ad otthont a rajtnak

Birkózás
2026.01.22. 14:12

NB II: Honvéd-vereség a beleki edzőmeccsen

Labdarúgó NB II
2026.01.18. 21:11

Online szavazást írnak ki a Budapest Honvéd nevéről

Labdarúgó NB I
2026.01.17. 14:14
Ezek is érdekelhetik