NB I: Erről majd az öltözőben beszélünk - Doll

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
2015.05.03. 20:55
Fordulatos első félidő után a Ferencváros 2–2-es döntetlent játszott Pécsen. A találkozó után a Sport Tv kamerái előtt értékelték a látottakat a vezetőedzők.

„Elégedettek lehetünk, hiszen hátrányból is talpra tudtunk állni. Sajnos most jobban harcolt a Pécs, nem tudtuk uralni a játékot. Az egyéni teljesítményekről nem szeretnék beszélni, az öltözőben majd leülünk, és kiértékeljük a látottakat, ahogy eddig is tettük” – mondta Thomas Doll, a Ferencváros vezetőedzője.Thomas Doll, a Ferencváros vezetőedzője.

„Ha a találkozó előtt valaki azt mondja, kettő–kettő lesz a végeredmény, természetesen elfogadjuk, most mégis van bennem egy kis hiányérzet. A fiúk mindent megtettek, amit kértünk tőlük, fegyelmezettek voltak, ennek pedig meglett az eredménye. Ha minden mérkőzésen így játszunk, semmi gondunk nem lenne. Mikor megérkeztünk Pécsre, voltak problémák szép számmal, de megmutatták a játékosaim, hogy sok munkával és kellő alázattal el lehet érni ilyen eredményeket” – mondta Robert Jarni, a PMFC mestere.

LABDARÚGÓ NB I, 26. FORDULÓ
IdőpontMérkőzés (Tv)Játékvezető
Május 1., péntek
19.00
Paksi FC–Budapest Honvéd 0–0
Andó-Szabó Sándor
Május 2., szombat
14.00
Debreceni VSC–Videoton FC 1–2
Iványi Zoltán
16.00
MTK Budapest–Kecskeméti TE 0–0 Karakó Ferenc
18.30
Puskás Akadémia FC–Nyíregyháza Spartacus FC 1–2 Vad II István
18.30
Szombathelyi Haladás–Dunaújváros PASE 1–4 Erdős József
18.30
Diósgyőri VTK–Lombard Pápa 2–1Pintér Csaba
Május 3., vasárnap
16.30
Újpest FC–Győri ETO FC 1–0Solymosi Péter
18.30
Pécsi MFC–Ferencváros 2–2Szabó Zsolt
A bajnokság állását itt tekintheti meg!
Legfrissebb hírek

Döntetlennel kezdte meg a Ferencváros az ausztriai edzőtábort

Labdarúgó NB I
4 órája

Francia bírók az ETO FC és a Ferencváros nemzetközi kupanyitányán is

Bajnokok Ligája
2026.06.27. 20:39

Joseph: Megmutattuk, hogy nem véletlenül jutottunk ki a világbajnokságra

Foci vb 2026
2026.06.27. 11:36

NB I: francia igazolás a Fradinál, magyar válogatottak Újpesten – piaci körkép

Labdarúgó NB I
2026.06.25. 13:18

FTC: egy belső megbeszélés sokkolta a férfi kézicsapatot

Kézilabda
2026.06.25. 10:35

Kiderült, pontosan mikor lépnek pályára a magyar kupacsapatok

Bajnokok Ligája
2026.06.23. 20:14

Az FTC 30 fős kerettel utazott el az ausztriai edzőtáborba

Labdarúgó NB I
2026.06.23. 17:17

Kubatov Gábor: Ha a Fradinak ez lenne az érdeke, hátrébb tudnék lépni

Labdarúgó NB I
2026.06.23. 15:07
Ezek is érdekelhetik