DVSC: Ibrahima Sidibe hosszabbított a Lokinál

2015.06.30. 10:00
null
A szenegáli 2005-ben szerződött Debrecenbe, ahol négy és fél éves megszakítással 2012 óta játszik ismét (Fotó: Teknős Miklós)
A DVSC-Teva labdarúgócsapata a hivatalos honlapján bejelentette, hogy hosszabbított csatárával, Ibrahima Sidibével. A csapattal kapcsolatos keddi hír, hogy közel a megállapodás a város és Szima Gábor között.

 

Ibrahima Sidibének idén nyáron lejárt az eddigi megállapodása. A dvsc.hu azonban arról ír, hogy a játékos marad Debrecenben, mert egy évvel meghosszabbította a szerződését.

A szenegáli csatár pályafutása során 140 NB I-es mérkőzésen lépett pályára, mindegyiken a Loki színeiben, és 54 gólt szerzett.

Első Debrecenben töltött idényében, a 2005–2006-os szezonban 15 találattal házi gólkirály lett, a következő kiírásban 17 gólt lőtt. 2012 nyarán négy és fél éves belgiumi légióskodás után tért vissza Debrecenbe, azóta 22 alkalommal volt eredményes az élvonalban.

Úgy tűnik, a korábbi nézeteltérések ellenére mégis sikerül megállapodnia egymással Szima Gábornak, a DVSC Futballszervező Zrt. többségi tulajdonosának Debrecen város önkormányzatával. Ha a DVSC-t működtető részvénytársaság keddi közgyűlésén más döntés nem születik, úgy elsimulhatnak a debreceni önkormányzat és a Szima Gábor többségi tulajdonos közötti nézeteltérések – számolt be róla a haon.hu a kedd reggelre összehívott debreceni közgyűlésen elhangzottakra hivatkozva.

Papp László, a hajdúsági város polgármestere elmondta, a konfliktust konszenzussal lezárták, s a város elérte, hogy a klub érdekeit hosszabb távon biztosítsák.

A Debrecen és a Szima Gábor közötti megállapodás részleteiről bővebben a haon.hu-n olvashat!

NYÁRI JÁTÉKOSMOZGÁS A DVSC-TEVÁNÁL

Érkezők: Balogh János (Nyíregyháza, szabadon igazolhatóként), Horváth Zsolt (MTK, szabadon igazolhatóként), Bozidar Radosevic (horvát, Balmazújváros, szabadon igazolhatóként)
Kölcsönbe érkezők: –

Kölcsönből visszatérők: Kovács Ádám (Soproni VSE), Króner Martin (ZTE), Sigér Dávid (Balmazújváros)

Az utánpótlásból felkerültek: –

Kiszemeltek:Könyves Norbert (Paks), Szilvási Péter (Greuther Fürth – Németország, szabadon igazolható, próbajáték)
Távozók: Selim Bouadla (francia-algériai, Académica de Coimbra – Portugália, szabadon igazolhatóként),Wittrédi Dávid (szabadon igazolható)
Kölcsönbe távozók: –
Kölcsönből visszatérnek klubjukhoz: –
Távozhatnak:

 

Legfrissebb hírek

Máris szerződést bontott a Brazíliából hazatért támadóval az NB II-es Csákvár

Labdarúgó NB II
2026.09.24. 21:55

Szerződésbontás az MTK-nál, két és fél év után távozik a bosnyák támadó

Labdarúgó NB I
2026.09.22. 13:33

Három meg nem adott gól, avagy a DVSC nem ért egyet az ítéletek MLSZ-indoklásával

Labdarúgó NB I
2026.09.22. 10:29

Az ETO, a Nyíregyháza, az MTK és a ZTE is jelentett be új játékost a piaczárás után – körkép

Labdarúgó NB I
2026.09.21. 11:28

A Debrecen nehéz meccsen nyert a Vác ellen a női kézilabda NB I-ben

Kézilabda
2026.09.20. 20:21

Dzsudzsák kérdő tekintete, Vasas-gólöröm az oldalvonalnál – galéria

Labdarúgó NB I
2026.09.19. 22:54

Gert Remmel: Javaslom, hogy amikor a Vasas busza megáll Budapesten, vegyenek egy lottószelvényt!

Labdarúgó NB I
2026.09.19. 22:34

Tíz perc alatt két gólt kapott a Vasas Debrecenben, mégis három ponttal távozott onnan

Labdarúgó NB I
2026.09.19. 21:33