DVTK: Bekő Balázs kérésére marad Diósgyőrben a védő

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
2015.06.26. 13:46
A labdarúgó NB I-ben szereplő Diósgyőri VTK a hivatalos honlapján bejelentette, élt a Senad Husic szerződésében lévő opciós joggal, így a bosnyák védő továbbra is a miskolciak játékosa marad.

Bár több klub kereste, Bekő Balázs kérésére Senad Husic marad a Diósgyőr játékosa – olvasható a DVTK hivatalos honlapján. A 25 éves balhátvéd 2013 nyarán szerződött a Diósgyőrhöz, amelynek színeiben 47 tétmeccsen háromszor volt eredményes.

„Roppantul örülök annak, hogy Diósgyőrben folytathatom a pályafutásomat – mondta Senad Husic a Diósgyőr honlapjának. – Az itt eltöltött két év összességében nagyon szép volt, igazán megszerettem a várost és a szurkolókat is, illetve úgy érzem, hogy az itteniek is elfogadtak engem. Igyekszem meghálálni a bizalmat, és remélem, sok sikert érünk el együtt.”

„Senad többször bizonyította, hogy erőssége a csapatnak – idézi Árki Gábor sportigazgatót a DVTK portálja. – A vezetőedzőnk jelezte, hogy igényt tart a játékosra. Biztos vagyok abban, hogy a sérülése után ugyanolyan szinten tud játszani, mint például tavaly ősszel, vagy az ideérkezését követő első szezonban.”

NYÁRI JÁTÉKOSMOZGÁS A DIÓSGYŐRI VTK-NÁL

Érkezők: Halmai Ramon (MTK), Lipták Zoltán (Győri ETO, szabadon igazolhatóként)
Kölcsönbe érkezők: –

Kölcsönből visszatérők: Csirszki Martin (Szolnok), Nikházi Márk (Dunaújváros)

Az utánpótlásból felkerültek: Balogh Alex, Boros Gábor, Bősz Levente, Csicsvári Milán, Egyed Balázs, Icsó Zsolt, Nemes Milán, Timkó István

Kiszemeltek: Filkor Attila (AC Milan, legutóbb kölcsönben Avellino – Olaszország, szabadon igazolható), Kitl Miklós(KTE), Könyves Norbert (Paks)
Távozók: Gosztonyi András (szabadon igazolható) Julian Jenner (holland, Notts County ? – Anglia, szabadon igazolható), Milos Krsztics (szerb, szabadon igazolható), Lazar Marjanovics (szerb, szabadon igazolható), William Alves (brazil, szabadon igazolható)
Kölcsönbe távozók: –
Kölcsönből visszatérnek klubjukhoz:Szalai Vilmos (Mezőkövesd)
Távozhatnak: Bori Gábor (érdeklődnek iránta: Vasas – kölcsön után végleg), Csirszki Martin, Szabó Balázs (érdeklődnek iránta: Sopron – kölcsön után végleg)

Legfrissebb hírek

Máris szerződést bontott a Brazíliából hazatért támadóval az NB II-es Csákvár

Labdarúgó NB II
16 órája

Megvan a Sopron és a Diósgyőr ellenfele a kosárlabda Euroligában – Lelik egy lepattanó híján tripla duplázott

Kosárlabda
2026.09.23. 20:33

Szerződésbontás az MTK-nál, két és fél év után távozik a bosnyák támadó

Labdarúgó NB I
2026.09.22. 13:33

Az ETO, a Nyíregyháza, az MTK és a ZTE is jelentett be új játékost a piaczárás után – körkép

Labdarúgó NB I
2026.09.21. 11:28

Feczkóval a Gyirmótot is legyőzte a DVTK, a Kövesd ötgólos meccsen verte meg a Barcikát

Labdarúgó NB II
2026.09.19. 21:10

Bombagól biztosította be a DVTK első 2026-os hazai bajnoki sikerét

Labdarúgó NB II
2026.09.19. 18:52

NS-infó: a ZTE mégsem szerződteti a szerb balhátvédet

Labdarúgó NB I
2026.09.19. 16:34

Osztrák labdarúgó szerződtetését jelentette be a Nyíregyháza

Labdarúgó NB I
2026.09.18. 13:38