FTC: a svájci élvonalban folytatja a középpályás – hivatalos

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2015.06.05. 22:08
A svájci élvonalbeli labdarúgó-bajnokságban szereplő FC Vaduz hivatalos honlapján adta hírül, hogy szerződtette a Ferencváros középpályását, Stjepan Kukuruzovicot.

Mint arról korábbi elemző írásunkban beszámoltunk, Kukuruzovic nem tudta beváltani a hozzá fűzött reményeket, ráadásul Hajnal Tamás érkezésével különösen nehéz helyzetbe került, így szinte biztos volt, hogy távozik az Üllői útról.

A svájci élvonalban a 2014–2015-ös idényben a tabella utolsó előtti, kilencedik helyén végző liechtensteini FC Vaduz hivatalos honlapján jelentette be, hogy megszerezte a középpályást.

„»Kukinak« meleg fogadtatásban volt része a csapatnál, sok sikert kíván neki a klub” – kommentálták a liechtensteiniek az átigazolást.

A Svájcban született horvát játékos összesen 31 tétmérkőzésen lépett pályára a Fradi mezében, és hat gólt szerzett.

NYÁRI JÁTÉKOSMOZGÁS A FERENCVÁROSNÁL

Érkezők: Leandro de Almeida (Omonia Ciprus, szabadon igazolható), Cristian Ramírez (ecuadori, Fortuna Düsseldorf – Németország, kölcsön után végleg)

Kölcsönbe érkezők:

Kölcsönből visszatérők: Bosnjak Predrag (szerb-magyar, Nyíregyháza, ?), Csilus Tamás (Lombard),Kunsági Roland (Mezőkövesd), Péter Antal (Soroksár, ?) Simita Gergő (Soroksár, ?)

Az utánpótlásból felkerültek:

Kiszemeltek: Csiki Norbert (MTK), Kitl Miklós (KTE), Leandro Martínez (Haladás), Pátkai Máté (Győri ETO)

Távozók: Buzsáky Ákos (szabadon igazolható), Vladan Csukics (szerb, szabadon igazolható), Jack Tuijp (holland, helmondi kölcsön után FC Volendam – Hollandia)
Kölcsönbe távozók:

Kölcsönből visszatérnek klubjukhoz: Mateo Pavlovic (horvát, Werder Bremen – Németország)

Távozhatnak: Philipp Bönig (német, szabadon igazolható), Bosnjak Predrag (szerb-magyar) Tomislav Havojic (horvát, szabadon igazolható), Hidvégi Sándor (Dunaújvárosi kölcsön után szabadon igazolható), Stjepan Kukuruzovic (horvát, FC Vaduz – Svájc*), Nagy Dániel, Tarczy Pál (szabadon igazolható), Ugrai Roland
* Liechtensteini csapat, de a svájci élvonalban szerepel.

 

Legfrissebb hírek

Szaúd-Arábia megelőzte a Premier League-et!

Minden más foci
2 órája

Tizenöt gólt szerzett a Ferencváros Magyar Kupa-meccsen Szarvaskenden

Labdarúgó NB I
20 órája

Török klubja máris továbbadta Adama Traorét: a volt FTC-támadó Szaúd-Arábiában folytatja

Minden más foci
Tegnap, 8:51

Férfi vízilabda Magyar Kupa: 18 gólos sikert aratott a BVSC és a Fradi is

Vízilabda
2025.09.12. 20:31

Izraelben folytatja a Ferencvárossal szerződést bontó támadó – hivatalos

Minden más foci
2025.09.12. 17:14

Visszatért Bilbaóba az Európa-bajnok hátvéd – hivatalos

Spanyol labdarúgás
2025.09.11. 22:34

Vereség Oslóban, nehéz helyzetből várja a visszavágót a Ferencváros a női BL-selejtezőben

Bajnokok Ligája
2025.09.11. 20:56

Csoboth Kevin Törökországba igazolt – hivatalos

Légiósok
2025.09.10. 19:05
Ezek is érdekelhetik