FTC: figyelik válogatottjánál a védőt, Besic társa lehet

2015.06.29. 07:38
null
Dilaver (balra) első szezonja jól sikerült a Fradinál, a válogatottnál is felfigyeltek rá (Fotó: Korponai Tamás)
A bosnyák labdarúgó-válogatottnál felfigyeltek Emir Dilaver teljesítményére. A korábban az osztrák nemzeti tizenegy utánpótláscsapatainál pályára lépő védőnek már megvan a bosnyák útlevele, így minden készen áll a bemutatkozására – már csak egy meghívó kell.

A Ferencváros játékosa, Dilaver nem először beszél arról, hogy szívesen lenne bosnyák válogatott.

„Igaz, hogy Ausztria korosztályos válogatottjának lépcsőfokait jártam eddig, de felnőtt szinten már a bosnyákoknál szeretnék játszani. Remélem, hamarosan felfedeznek a szövetségnél. Bár egyelőre nem kerestek, de ha megteszik, biztosan igent mondok a meghívásra” – mondta még októberben Dilaver.

A bosnyák sajtóban téma lett az utóbbi időkben, hogy a védő hamarosan meghívót kaphat a nemzeti tizenegybe. Dilaver azt állítja, nem hallott eddig erről.

„Nagyon örülnék neki, ha meghívót kapnék, már az is boldoggá tesz, hogy egyáltalán van, aki figyel engem. Ez önbizalmat és reményt ad nekem. A nagykövetségen elintéztem a papírokat, már van bosnyák útlevelem, készen állok a lehetőségre.”

„Minden alkalommal, amikor Bosznia-Hercegovinában vagyok, azt kérdezik a barátok és a családtagok, hogy mikor lépek már pályára a válogatottban. Csak annyit tudok mondani, hogy remélem, hamarosan szép vége lesz a történetnek…”

Ha megkapja a meghívót Dilaver, rövid időn belül a második játékos lesz, aki bemutatkozhat a bosnyák válogatottban a Fradi labdarúgójaként. Tavaly Muhamed Besic hívta fel magára a figyelmet a zöld-fehérektől, majd a világbajnokságon is pályára lépett, és kiszemelte az angol élvonalbeli Everton, majd szerződtette is.

Legfrissebb hírek

Megvan a Ferencváros El-selejtezős kerete, meglepő kimaradók

Európa-liga
10 órája

Újabb három légiósától köszönt el a Ferencváros

Labdarúgó NB I
Tegnap, 9:15

Három labdáért vásárolták ki, német és magyar bajnok is lett – 50 éves Lisztes Krisztián

Magyar válogatott
Tegnap, 7:30

Felkészülés: a Ferencváros legyőzte a Qarabagot Ausztriában

Labdarúgó NB I
2026.07.01. 19:42

Szebb napokat látott olasz klubhoz igazolt a Fraditól távozó belső védő

Olasz labdarúgás
2026.07.01. 16:53

Távozik a Ferencvárostól a tornász Székely Zója

Egyéb egyéni
2026.07.01. 13:21

Kulcsember hagyta el a Fradit

Labdarúgó NB I
2026.07.01. 13:19

Kálnoki-Kiss Attila: A sport nem politikai terület, ezt szögezzük le

Egyéb egyéni
2026.06.30. 16:23
Ezek is érdekelhetik