MTK: nincs egyezség – távoznának a kulcsemberek

2015.06.19. 12:21
Bár az MTK hivatalos tájékoztatása szerint a két lejáró szerződésű kulcsember, Csiki Norbert és Pölöskei Zsolt sérülés miatt nem utazott el a csapat ausztriai edzőtáborába, és itthon edz másik két sérülttel (Baki Ákossal és Poór Patrikkal) együtt, a Nemzeti Sport Online úgy tudja, azért sem tartottak a csapattal, mert biztosan távoznak a klubtól.

Az MTK hiába szerette volna megtartani a kulcsembernek számító Csiki Norbert, Pölöskei Zsolt kettőst, a klub nem tudott megállapodni a középpályásokkal a június végén lejáró szerződésük meghosszabbításáról, ezért jelen állás szerint távoznak a klubtól – értesült a Nemzeti Sport Online.

Úgy tudjuk, hogy, bár mindkettejüknek voltak NB I-es ajánlataik – Csikivel kapcsolatban korábban jeleztük is a Fradi érdeklődését –, elsősorban külföldre szerződnének, többek között német és lengyel csapatok is érdeklődnek irántuk.

Már folynak a tárgyalások, de ha külföldön mégsem sikerül csapatot találniuk, akkor augusztusban, az átigazolási időszak hajrájához közeledve még szóba jöhet a hazai folytatás.

NYÁRI JÁTÉKOSMOZGÁS AZ MTK BUDAPESTNÉL

Érkezők: Gréczi Márton (Mercedes-KLA), Mato Grgic (horvát, NK Slaven Belupo – Horvátország), Szatmári Lóránd (PMFC, szabadon igazolhatóként)
Kölcsönbe érkezők:Varga Szabolcs (Heerenveen – Hollandia)

Kölcsönből visszatérők: Asztalos Dávid (Ajka), Batizi-Pócsi Balázs (Balmazújváros, ?),Horváth Péter (Soproni VSE), Myke Bouard Ramos (brazil, Kisvárda), Tóth Ferenc (Szigetszentmiklós)

Az utánpótlásból felkerültek: –

Kiszemeltek: Könyves Norbert (Paks), Márkvárt Dávid (PMFC)
Távozók: Hangya Szilveszter (Vasas, kölcsön után végleg), Horváth Zsolt (DVSC, szabadon igazolhatóként), Kálnoki Kis Dávid (Újpest, szabadon igazolhatóként), Kelemen Dávid (Hapoel Tel-Aviv – Izrael, szabadon igazolhatóként), Sergio Tamayo (spanyol, ?) Vass Patrik (Vasas-kölcsön után szabadon igazolható)
Kölcsönbe távozók: –
Kölcsönből visszatérnek klubjukhoz: –
Távozhatnak: Csiki Norbert (szabadon igazolható), Pölöskei Zsolt (szabadon igazolható)
Legfrissebb hírek

Máris szerződést bontott a Brazíliából hazatért támadóval az NB II-es Csákvár

Labdarúgó NB II
20 órája

Szerződésbontás az MTK-nál, két és fél év után távozik a bosnyák támadó

Labdarúgó NB I
2026.09.22. 13:33

Az ETO, a Nyíregyháza, az MTK és a ZTE is jelentett be új játékost a piaczárás után – körkép

Labdarúgó NB I
2026.09.21. 11:28

NS-infó: a ZTE mégsem szerződteti a szerb balhátvédet

Labdarúgó NB I
2026.09.19. 16:34

Osztrák labdarúgó szerződtetését jelentette be a Nyíregyháza

Labdarúgó NB I
2026.09.18. 13:38

ZTE: elefántcsontparti, gambiai, nigériai és szenegáli légiós is jött a második csapatba

Labdarúgó NB I
2026.09.17. 16:07

NS-infó: szerb játékos érkezhet Zalaegerszegre

Labdarúgó NB I
2026.09.15. 14:46

A DVTK meg akarta tartani fiatal védőjét, ő örömmel hosszabbított szerződést

Labdarúgó NB II
2026.09.15. 11:08