NB I: nemcsak a Vidihez, Felcsútra is vinnék Rudolfot

2015.06.17. 09:14
Korábban jeleztük, hogy sajtóhírek szerint a Győrből távozó Rudolf Gergely is szerepel a Videoton kiszemeltjei között, ugyanakkor a Nemzeti Sport értesülései szerint egy másik Fejér megyei klubnál is szóba került a neve.

Az elmúlt szezonban 26 meccsen hét gólt jegyző Rudolf Gergely iránt a Videoton mellett a felcsúti Puskás Akadémia FC is érdeklődik. A csatár azonban egyelőre kivár, mert külföldi kérői is vannak.

Úgy tudjuk, van egy konkrét ajánlata a spanyol másodosztályból, de Franciaországban és Hollandiában is keres neki csapatot egy-egy menedzser.

NYÁRI JÁTÉKOSMOZGÁS A PUSKÁS AKADÉMIA FC-NÉL

Érkezők: Marko Dinjar (horvát, Győri ETO, szabadon igazolhatóként), Horváth Tamás (Videoton), Branko Pauljevics (szerb, Pécsi MFC, szabadon igazolhatóként), Pekár László (Nyíregyháza)
Kölcsönbe érkezők: –

Kölcsönből visszatérők: Barcsay Márk (Videoton, ?), Gajdos Zsolt (Csákvár, ?), Károly Bálint (ZTE, ?), Molnár Tibor (Csákvár, ?), Tóth László (Balmazújváros, ?), Vachtler Csaba (Balmazújváros, ?)

Az utánpótlásból felkerültek: –

Kiszemeltek: Márkvárt Dávid (PMFC), Rudolf Gergely (Győri ETO), Sándor György (Videoton, szabadon igazolható), Vida Máté (Vasas)

Távozók: Szélesi Zoltán

Kölcsönbe távozók: –
Kölcsönből visszatérnek klubjukhoz: Harsányi Zoltán (Mezőkövesd, ?), Hudák Martin (Videoton), Kleinheisler László (Videoton, ?), Tar Zsolt (Videoton, ?), Tóth Balázs (Videoton, ?), Zsótér Donát (Videoton, ?)

Távozhatnak: Braniszlav Danilovics (szerb, Videoton)

 

Legfrissebb hírek

Máris szerződést bontott a Brazíliából hazatért támadóval az NB II-es Csákvár

Labdarúgó NB II
2026.09.24. 21:55

Szerződésbontás az MTK-nál, két és fél év után távozik a bosnyák támadó

Labdarúgó NB I
2026.09.22. 13:33

Az ETO, a Nyíregyháza, az MTK és a ZTE is jelentett be új játékost a piaczárás után – körkép

Labdarúgó NB I
2026.09.21. 11:28

NS-infó: a ZTE mégsem szerződteti a szerb balhátvédet

Labdarúgó NB I
2026.09.19. 16:34

Osztrák labdarúgó szerződtetését jelentette be a Nyíregyháza

Labdarúgó NB I
2026.09.18. 13:38

ZTE: elefántcsontparti, gambiai, nigériai és szenegáli légiós is jött a második csapatba

Labdarúgó NB I
2026.09.17. 16:07

NS-infó: szerb játékos érkezhet Zalaegerszegre

Labdarúgó NB I
2026.09.15. 14:46

A DVTK meg akarta tartani fiatal védőjét, ő örömmel hosszabbított szerződést

Labdarúgó NB II
2026.09.15. 11:08