Puskás Akadémia: Robert Jarni három évre aláírt – hivatalos

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
2015.06.08. 10:22
null
Mészáros Lőrinc (balról a második) és Takács Mihály (balról az első) mutatta be Robert Jarnit (kék pólóban) <br />(Fotó: puskasakademia.hu)
A labdarúgó NB I-ben szereplő Puskás Akadémia hivatalos honlapján bejelentette, hogy hároméves szerződést kötött a Pécsről távozó Robert Jarnival, így ő lett a felcsútiak új vezetőedzője.

A Nemzeti Sport elsőként számolt be arról, hogy Robert Jarni lesz a Puskás Akadémia vezetőedzője, múlt hét pénteken pedig megírtuk azt is, a horvát szakember a Sloboda Dalmacija nevű oldalnak elárulta, hároméves megállapodást kötött a felcsútiakkal. Jarni akkor elmondta azt is, célja a bajnoki cím lesz a felcsútiakkal.

„Sehol senkinek sem nyilatkozott ilyet Robert Jarni” – reagált később Takács Bence, a Puskás Akadémia kommunikációs igazgatója, ennek ellenére – mint hétfőn kiderült – a hír igaznak bizonyult.

Mészáros Lőrinc, a Puskás Akadémia kuratóriumának elnöke és Takács Mihály főigazgató bemutatta a PAFC új vezetőedzőjét – írja a puskasakademia.hu. Robert Jarni rendkívül sikeres játékoskarrierje során olyan európai top csapatokat erősített, mint a spanyol Real Madrid, vagy az olasz Juventus, míg címeres mezben világbajnoki bronzéremig jutott 1998-ban.

Labdarúgó-pályafutását követően edzőként adja át játékosként megszerzett tapasztalatait, 2007 óta irányította a Hajduk Split-et, az NK Istira-t, az FK Sarajevo-t és a 2014–2015-ös szezonban a pécsieket. A horvát szakember munkáját pályaedzőként Szíjjártó István és Sasa Glavas, erőnléti edzőként Jure Bozinovic, kapusedzőként Sandro Tomic segíti.

NYÁRI JÁTÉKOSMOZGÁS A PUSKÁS AKADÉMIA FC-NÉL

Érkezők: –
Kölcsönbe érkezők: –

Kölcsönből visszatérők: Barcsay Márk (Videoton, ?), Gajdos Zsolt (Csákvár, ?), Károly Bálint (ZTE, ?), Molnár Tibor (Csákvár, ?), Tóth László (Balmazújváros, ?), Vachtler Csaba (Balmazújváros, ?)

Az utánpótlásból felkerültek: –

Kiszemeltek: Mákvárt Dávid (PMFC), Sándor György (Videoton, szabadon igazolható), Vida Máté (Vasas)
Távozók: –
Kölcsönbe távozók: –
Kölcsönből visszatérnek klubjukhoz: Harsányi Zoltán (Mezőkövesd, ?), Hudák Martin (Videoton), Kleinheisler László (Videoton, ?), Tar Zsolt (Videoton, ?), Tóth Balázs (Videoton, ?), Zsótér Donát (Videoton, ?)
Távozhatnak: Braniszlav Danilovics (szerb, Videoton)

 

Legfrissebb hírek

A Puskás Akadémia edzőjének szerencsét hozott a tizenhármas

Labdarúgó NB I
2026.09.18. 23:21

Galéria: újabb felcsúti siker, az élről vonul válogatott szünetre a Puskás Akadémia

Labdarúgó NB I
2026.09.18. 22:24

Az első legyőzte az utolsót – felcsúti siker a Kispest-Honvéd ellen

Labdarúgó NB I
2026.09.18. 21:22

Bódog visszatér, a Nyíregyháza 17 éve nem nyert otthon a Fradi ellen

Labdarúgó NB I
2026.09.18. 16:04

Szolnoki Roland: Örülök, hogy visszatért a Honvéd az NB I-be

Labdarúgó NB I
2026.09.18. 14:02

Az MTK és a Ferencváros is győzött a női NB I-ben

Labdarúgó NB I
2026.09.16. 19:57

Akit nem csak a fiatalszabály tart a gólvonal előtt

Labdarúgó NB I
2026.09.16. 11:35

Puskás Akadémia: távozott a válogatott csatár

Labdarúgó NB I
2026.09.16. 08:33