Újpest: Navas és Stieber a lila-fehérekkel edzett

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
2015.06.15. 15:33
null
Nyújtó, erősítő és vázizom-fejlesztő gyakorlatok szerepeltek a ma reggeli programban (Fotó: ujpestfc.hu)
Folytatta a felkészülést a következő szezonra az Újpest. A mai edzésen már ott volt a csapattal Stieber András és Javi Navas is.

 

A Finnország elleni Eb-selejtezőn győztes gólt szerző Stieber Zoltán öccse, a 23 éves Stieber András 2009-ben az Újpest utánpótlásából szerződött az Aston Villához, most pedig ismét a lila-fehérekkel készül. Szerződtetését még nem jelentette be a klub.

Az Újpest mai edzésén feltűnt egy spanyol próbajátékos is, a Valladolid B-től érkező 24 éves Javi Navas, aki a középpályán bevethető.

„Ma két edzést vezetünk a stábbal, megnézzük, hogy a játékosok hogyan bírják a meleget, mert már korán reggel érezhető volt, hogy ma is, mint hétvégén, kánikula lesz” – mondta Nebojsa Vignjevics vezetőedző az ujpestf.hu-nak.

„Ehhez igazítjuk természetesen a heti edzésprogramot is, a késő délutáni edzés ezért a kiíráshoz képest csúszhat, de a lehűlés függvényében akár előbbre is hozhatjuk. A játékosok között vannak próbázók, természetesen a listán szerepelnek magyar és külföldi játékosok is, neveket azonban még korai lenne emlegetni, megnézzük, hogyan teljesítenek, és ha alkalmasak a kerethez való csatlakozásra, akkor beszélhetünk további tervekről.”

Az Újpest edzéséről bővebb beszámolót olvashat a holnapi Nemzeti Sportban. A lapban megszólal a klub két új igazolása, Kálnoki Kis Dávid és Windecker József is.

NYÁRI JÁTÉKOSMOZGÁS AZ ÚJPEST FC-NÉL

Érkezők: Kálnoki Kis Dávid (MTK – szabadon igazolhatóként), Windecker József (Győri ETO, szabadon igazolható)
Kölcsönbe érkezők: –

Kölcsönből visszatérők: Darwin Andrade (kolumbiai, Standard Liege – Belgium, ?), Holdampf Gergő (Soproni VSE, ?), Nagy János (Siófok, ?), Rodrigo Rojo (uruguayi, Sint-Truiden – Belgium), Toricska Rajmond (Salgótarján, ?)

Az utánpótlásból felkerültek: –

Kiszemeltek: Lang Ádám (Győri ETO, szabadon igazolható), Javi Navas (spanyol, Valladolid B), Stieber András (Győri ETO – szabadon igazolható, legutóbb kölcsönben: Lombard Pápa)
Távozók: Berat Ahmeti (albán-koszovói, ?), Dusan Vasziljevics (szerb, szabadon igazolható)
Kölcsönbe távozók: –
Kölcsönből visszatérnek klubjukhoz: Nemanja Andrics (szerb, Győri ETO), Hudák Dávid (szlovákiai, Slovan Bratislava – Szlovákia), Loic Nego (francia, Charlton – Anglia, ?), Kim Ojo (nigériai, KRC Genk – Belgium), Szandro Cvejba (orosz)
Távozhatnak: Balogh Balázs, Asmir Suljic (bosnyák, érdeklődnek iránta: külföld)
Legfrissebb hírek

Máris szerződést bontott a Brazíliából hazatért támadóval az NB II-es Csákvár

Labdarúgó NB II
Tegnap, 21:55

Szerződésbontás az MTK-nál, két és fél év után távozik a bosnyák támadó

Labdarúgó NB I
2026.09.22. 13:33

Az ETO, a Nyíregyháza, az MTK és a ZTE is jelentett be új játékost a piaczárás után – körkép

Labdarúgó NB I
2026.09.21. 11:28

NS-infó: a ZTE mégsem szerződteti a szerb balhátvédet

Labdarúgó NB I
2026.09.19. 16:34

Osztrák labdarúgó szerződtetését jelentette be a Nyíregyháza

Labdarúgó NB I
2026.09.18. 13:38

ZTE: elefántcsontparti, gambiai, nigériai és szenegáli légiós is jött a második csapatba

Labdarúgó NB I
2026.09.17. 16:07

NS-infó: szerb játékos érkezhet Zalaegerszegre

Labdarúgó NB I
2026.09.15. 14:46

A DVTK meg akarta tartani fiatal védőjét, ő örömmel hosszabbított szerződést

Labdarúgó NB II
2026.09.15. 11:08