Videoton: a L’Équipe szerint hivatalos Casoni kinevezése

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2015.06.10. 11:57
A francia L’Équipe szerint hivatalossá vált, amiről Magyarországon elsőként a Nemzeti Sport Online számolt be, azaz hogy a francia Bernard Casoni lett a magyar bajnok Videoton vezetőedzője.  

A tekintélyes napilap nem hivatkozik forrásra, míg a Videoton csütörtökön 11 órakor sajtótájékoztatón mutatja be az új szakmai stábot.

Mint korábban megírtuk, az 53 éves szakember kedden már Budapesten tárgyalt.

Klubhoz közeli forrásból úgy értesültünk, hogy Pátkai Máté átigazolását is bejelentheti a klub. A középpályás lehetséges fehérvári folytatásáról májusban először a Nemzeti Sport adott hírt.

NYÁRI JÁTÉKOSMOZGÁS A VIDEOTONNÁL

Érkezők:
Kölcsönbe érkezők:

Kölcsönből visszatérők:Hudák Martin (PAFC, ?),Kleinheisler László (PAFC, ?), Papp Máté (Dunaújváros, ?), Szekeres Adrián (Dunaújváros, ?), Tar Zsolt (PAFC, ?), Tóth Balázs (PAFC, ?), Tomás Tujvel (szlovák, Kecskeméti TE), Zsótér Donát (PAFC, ?)

Az utánpótlásból felkerültek:

Kiszemeltek: Braniszlav Danilovics (szerb, PAFC), Pátkai Máté (Győri ETO), Priskin Tamás (Győri ETO)

Távozók: Juan Calatayud (spanyol, szabadon igazolható), Nikolics Nemanja (Legia Warszawa – Lengyelország), Sándor György (szabadon igazolható, érdeklődnek iránt: PAFC)

Kölcsönbe távozók:
Kölcsönből visszatérnek klubjukhoz: Barcsay Márk (PAFC, ?)

Távozhatnak: Horváth Tamás (érdeklődnek iránta: Paks, Puskás Akadémia), Juhász Roland (érdeklődnek iránta: külföld), Kleinheisler László (érdeklődnek iránta: Slask Wroclaw – Lengyelország), Stopira (zöld-foki-szigeteki, szabadon igazolható; érdeklődnek iránta: Hajduk Split – Horvátország), Tóth Balázs (PAFC-kölcsön után lejár a szerződése), Tomás Tujvel (szlovák)

 

Legfrissebb hírek

NS-infó: Zsótér Donát visszatér a Videotonhoz

Labdarúgó NB II
2025.09.05. 12:29

Fiatal csatárt vett kölcsön Óbudáról a Videoton

Labdarúgó NB II
2025.09.04. 15:55

Nikolics Nemanja önkormányzati tanácsadóként dolgozik a Videotonért – hivatalos

Labdarúgó NB II
2025.09.04. 15:43

Hat meccs, egy pont – távozott az NB III-as Pénzügyőr trénere

Labdarúgó NB II
2025.09.03. 13:55

Nikolics Nemanja mégis szerepet vállalhat a Videotonnál

Labdarúgó NB II
2025.09.01. 19:16

Újabb nagy skalpot gyűjtött be a Karcag, a Vidi is vereséggel távozott az újonc otthonából

Labdarúgó NB II
2025.08.31. 18:20

Újra élen a Honvéd, kikapott a KTE, már nem nyeretlen a Videoton – ez történt az NB II-ben

Labdarúgó NB II
2025.08.24. 20:54

Már a Vidi sem nyeretlen – három pontot ért a két rúgott gól

Labdarúgó NB II
2025.08.24. 20:51
Ezek is érdekelhetik