DVSC: Varga nem mondott le a külföldi szerződésről

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
2015.07.17. 22:53
Varga József, a Debrecen válogatott labdarúgója nem mondott le arról, hogy újra külföldre szerződjön, de elismerte, 27 évesen már fogy az ideje.

„Nem leszek már fiatalabb, most töltöttem be a huszonhetedik életévemet, nincs sok időm arra, hogy összejöjjön egy kedvező külföldi szerződés. Ha nem sikerül, később már nehezebb megvalósítani, de bízom benne, tudok olyan teljesítményt nyújtani, hogy legyen lehetőségem elérni ezt a célomat – mondta Varga József a DVSC honlapjának adott interjújában. Azt is elmondta, hogy kitartással el lehet érni a célt, de magyarként szerencse is kell hozzá. – A külföldi szerződés megadatott, majdnem mindent elértem. Kivéve azt, hogy huzamosabb ideig szerepeljek erős bajnokságban.” a DVSC honlapjának adott interjújában. Azt is elmondta, hogy kitartással el lehet érni a célt, de magyarként szerencse is kell hozzá. – A külföldi szerződés megadatott, majdnem mindent elértem. Kivéve azt, hogy huzamosabb ideig szerepeljek erős bajnokságban.”

„Eddig nem jött össze, de még van rá lehetőségem. Nem könnyű, hiszen a bajnokságunkat nem nagyon jegyzik, nem tudják, mire számíthatnak magyar játékostól. Amikor kikerültem, állandóan az itthoni küzdelemsorozatról kérdeztek. Egy magyar labdarúgónak nagyon nehéz erős külföldi csapatba igazolni, ha valakinek sikerül, szerencsésnek mondhatja magát. Amiben viszont biztos vagyok, hogy semmivel sem vagyunk gyengébb futballisták, mint például egy angol középcsapat játékosai. Csak nekik más a mentalitásuk.”

Legfrissebb hírek

„Ostoba, tudatlan és képmutató” – így reagált az izraeli szövetség az ír kapitány szavaira

Minden más foci
2026.09.22. 13:37

Három meg nem adott gól, avagy a DVSC nem ért egyet az ítéletek MLSZ-indoklásával

Labdarúgó NB I
2026.09.22. 10:29

Az ETO, a Nyíregyháza, az MTK és a ZTE is jelentett be új játékost a piaczárás után – körkép

Labdarúgó NB I
2026.09.21. 11:28

A Debrecen nehéz meccsen nyert a Vác ellen a női kézilabda NB I-ben

Kézilabda
2026.09.20. 20:21

Dzsudzsák kérdő tekintete, Vasas-gólöröm az oldalvonalnál – galéria

Labdarúgó NB I
2026.09.19. 22:54

Gert Remmel: Javaslom, hogy amikor a Vasas busza megáll Budapesten, vegyenek egy lottószelvényt!

Labdarúgó NB I
2026.09.19. 22:34

Tíz perc alatt két gólt kapott a Vasas Debrecenben, mégis három ponttal távozott onnan

Labdarúgó NB I
2026.09.19. 21:33

A Vasas technikás munkása

Labdarúgó NB I
2026.09.19. 12:30