Újpest: Filkor Attila aláírt, bajnok lenne új csapatával

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
2015.07.01. 18:24
null
Filkor Attila jól érzi magát Újpesten (Fotó: ujpestfc.hu)
Ahogy azt a Nemzeti Sport Online múlt héten előre jelezte, az Újpest szerződtette Filkor Attilát. A lila-fehérek hivatalos honlapjukon jelentették be a középpályás megszerzését. 

Amint azta Nemzeti Sport Online elsőként megírta, Filkor Attila az előző hét eleje óta Újpesten készül.A 26 éves válogatott középpályás szerződése június 30-án lejárt az olasz AC Milannal, így szabadon igazolhatóvá vált.

Az Újpest szerda délután a hivatalos oldalán Cseke Benjámin után újabb középpályás érkezését jelentette be, mivel megállapodott Filkorral is.

„Tíz év külföldi pályafutás után úgy éreztem, most haza szeretnék jönni, és az Újpest volt az a csapat, amely a legjobb feltételeket biztosította a számomra – mondta Filkor az ujpestfc.hu-nak. – Ezek mellett kiskorom óta nagyon szeretem ezt a csapatot, és mindig figyelemmel is kísértem a teljesítményét.”

„Tavaly sajnos nem láttam az összes mérkőzést, de amit megnéztem, azok alapján azt kell mondjam, hogy az egyik legjobban focizó csapat volt. Az utóbbi időben, a felkészülés megkezdésekor lent voltam néhány edzésen is, ahol nagyon megtetszett a hangulat és a közeg, azt gondolom ez a csapat bármire képes lehet a következő szezonban. Nagyon várom már, hogy csatlakozzak a csapathoz Belgiumban.”

„Jó lenne odaérni a dobogós helyezések egyikére a következő szezonban. Pozitívan állok hozzá és úgy gondolom, hogy még a bajokságot is megnyerhetjük. Persze vannak kiemelkedő csapatok, mint a Fradi vagy a Videoton, de azt gondolom, egy bajnokságot nem könnyű abszolválni még nekik sem, tehát azt mondom, bármi lehet még, meglátjuk. Egy biztos, ilyen szurkolótáborral és elszánt játékos állománnyal, amivel az Újpest rendelkezik, nagy esélyünk van elérni egy igazán jó eredményt.”

Filkor hétfőn csatlakozik az Újpest Belgiumban edzőtáborozó csapatához.

NYÁRI JÁTÉKOSMOZGÁS AZ ÚJPEST FC-NÉL

Érkezők:Filkor Attila(AC Milan, legutóbb kölcsönben Avellino – Olaszország, szabadon igazolható),Kylian Hazard (belga, Zulte Waregem – Belgium), Kálnoki Kis Dávid (MTK, szabadon igazolhatóként), Kovács Zoltán (Dinamo Bucuresti – Románia, szabadon igazolhatóként), Windecker József (Győri ETO, szabadon igazolhatóként). Amatőr szerződést kötött: Sallói Dániel (Sporting Kansas City utánpótlás – Egyesült Államok)

Kölcsönbe érkezők: Cseke Benjámin (MTK)

Kölcsönből visszatérők: Darwin Andrade (kolumbiai, Standard Liege – Belgium, ?), Holdampf Gergő (Soproni VSE, ?), Nagy János (Siófok, ?), Rodrigo Rojo (uruguayi, Sint-Truiden – Belgium, ?), Toricska Rajmond (Salgótarjáni BTC, ?)

Az utánpótlásból felkerültek: Tóth Patrik

Kiszemeltek: Csiki Norbert (MTK, szabadon igazolható), Mohl Dávid (PMFC, próbajáték), Pávkovics Bence (PMFC, próbajáték), Radó András (Haladás)
Távozók: Berat Ahmeti (albán-koszovói, szabadon igazolható), Szandro Cvejba (orosz), Filip Sztaniszavljevics (szerb, Plataniasz – Görögország, szabadon igazolhatóként), Dusan Vasziljevics (szerb, szabadon igazolható)
Kölcsönbe távozók: –
Kölcsönből visszatérnek klubjukhoz: Nemanja Andrics (szerb, Győri ETO, szabadon igazolható), Hudák Dávid (szlovákiai, Slovan Bratislava – Szlovákia), Kim Ojo (nigériai, KRC Genk – Belgium)
Távozhatnak: Aaron Addo (ghánai), Darwin Andrade (kolumbiai, Standard Liege – Belgium, kölcsön után végleg?), Balogh Balázs (érdeklődnek iránta: külföld), Asmir Suljic (bosnyák, érdeklődnek iránta: külföld)
Legfrissebb hírek

Máris szerződést bontott a Brazíliából hazatért támadóval az NB II-es Csákvár

Labdarúgó NB II
2026.09.24. 21:55

Szerződésbontás az MTK-nál, két és fél év után távozik a bosnyák támadó

Labdarúgó NB I
2026.09.22. 13:33

Az ETO, a Nyíregyháza, az MTK és a ZTE is jelentett be új játékost a piaczárás után – körkép

Labdarúgó NB I
2026.09.21. 11:28

NS-infó: a ZTE mégsem szerződteti a szerb balhátvédet

Labdarúgó NB I
2026.09.19. 16:34

Osztrák labdarúgó szerződtetését jelentette be a Nyíregyháza

Labdarúgó NB I
2026.09.18. 13:38

ZTE: elefántcsontparti, gambiai, nigériai és szenegáli légiós is jött a második csapatba

Labdarúgó NB I
2026.09.17. 16:07

NS-infó: szerb játékos érkezhet Zalaegerszegre

Labdarúgó NB I
2026.09.15. 14:46

A DVTK meg akarta tartani fiatal védőjét, ő örömmel hosszabbított szerződést

Labdarúgó NB II
2026.09.15. 11:08