NB I: visszavonult a Hali, a Vidi és a Fradi korábbi kapusa

Vágólapra másolva!
2015.07.19. 15:56
Visszavonult a profi labdarúgástól Németh Gábor, a Szombathelyi Haladás, a Videoton, a Ferencváros, a Siófok, a Pécs, a Vasas, a Honvéd, a Kecskemét és a Paks korábbi kapusa.

A 40 éves kapus a tavasszal még a Vasassal ünnepelhetett aranyérmet az NB II-ben , majd nyáron úgy döntött, befejezi a profi futballt. Németh Gábor 304 NB I-es meccs után mondott búcsút a profi futballnak.

„A Vasas szeretett volna még szerződést hosszabbítani velem, és magam is úgy véltem, hogy két-három év még lett volna bennem a profik között, de úgy döntöttem, hogy elég volt, vége – –mondta Németh Gábor a vaol.hu-nak. – A gyerekek Répcelakon kezdték meg az óvodát, iskolát, szerettem volna a család mellett lenni, elsősorban ezért tértem haza. Tulajdonképpen már három éve külön éltünk, nehezen bírtam ezt a helyzetet.”

„Szép karrier van mögöttem. Már az fantasztikus élmény, hogy Répcelakról eljutottam a Haladásig, a Fradiig, a Vasasig. Sohasem felejtem el azt a meccset, amikor a Haladás mezében bemutatkozhattam az NB I-ben,– azt pedig a legszebb álmaimban sem gondoltam, hogy háromszáz fölé tornászom az élvonalbeli mérkőzéseim számát. Sok szép sikernek, nagy meccsnek lehettem a részese.”

Kicsi hiányérzet talán azért van bennem, mert nem próbálhattam ki magam légiósként. Ebbe beleszólt egy csúnya sérülés: egy teremtornán a sípcsontomban megsérült egy ideg, részlegesen lebénult a lábam. Itthon nem tudtak mit kezdeni velem az orvosok. Végül Király Gabi segítségével Berlinben meggyógyítottak,– nem volt egyszerű felépülni abból a sérülésből.”

„Összességében elégedett vagyok a pályafutásommal – és az életemmel is. Végigcsináltam negyven alapozást, kicsit furcsa, hogy most nem kell edzenem, de még nem hiányzik a futball. Igaz, a Répcelak edzéseibe azért már beszálltam. Alacsonyabb szinten még szeretnék védeni, de a napi edzésekre már nincs szükségem.”

„Belevágtam a civil életbe is, február óta a Répcelaki SE elnöke vagyok, napi szinten május végén kapcsolódtam be a munkába. Elképzelhető, hogy az Illés Akadémián kapusedző leszek, illetve lehet, hogy szerepet kapok Király Gábor kapusiskolájában is. Most úgy érzem, kerek az életem” – zárta szavait Németh Gábor.

Legfrissebb hírek

„Az FTC minden szempontból előrelépést jelent” – Elizabeth Omoregie útja Athéntól Budapestig

Kézilabda
40 perce

„El kell törni a bokáját a másiknak, hogy kiállítsák?” – Pető szerint a Honvéd gólszerzője piros lapot érdemelt

Labdarúgó NB II
2 órája

Védői góljaival folytatta menetelését az élvonal felé a Honvéd

Labdarúgó NB II
13 órája

Az Újpest volt az elmúlt hét főszereplője, de igazolt a DVSC is – piaci körkép

Labdarúgó NB I
Tegnap, 8:34

Révész Attila a Kisvárda kapott góljáról: Valószínű, ha én utcai cipőben odaszaladok, megfogom a labdát, neki nem sikerült

Labdarúgó NB I
Tegnap, 8:13

Jégkorong MK: a Ferencváros megvédte címét

Jégkorong
2026.02.01. 19:34

Gruber gólja döntött, az FTC nyerte meg a Paks elleni rangadót

Labdarúgó NB I
2026.02.01. 17:14

Robbie Keane az edzések után külön foglalkozik Kovaceviccsel

Labdarúgó NB I
2026.02.01. 13:18
Ezek is érdekelhetik