Paks: két új játékos aláírt, de a harmadikkal is megegyeztek

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
2015.07.01. 16:27
Két új játékossal is szerződést kötött a Paksi FC – tudta meg a Nemzeti Sport Online.

A ma délután 17.30 órától Eszéken, a horvát NK Osijek ellen felkészülési meccsen pályára lépő Paksi FC ügyvezetője, Haraszti Zsolt a Nemzeti Sport Online megkeresésére megerősítette korábbi információinkat, a középpályás Szakály Dénessel és az U20-as válogatott kapussal, Székely Györggyel is hároméves szerződést kötött a klub.megerősítette korábbi információinkat, a középpályás Szakály Dénessel és az U20-as válogatott kapussal, Székely Györggyel is hároméves szerződést kötött a klub.

Rajtuk kívül megegyezés született a Gyirmótról távozó Papp Kristóffal, ő is három évre ír alá, de esetében a papírmunka még hátra van.

Előrehaladott tárgyalások folynak Kővári Róbert klubjával, a PMFC-vel is, ha a felek egyezségre jutnak, a szélső is hároméves szerződést köthet. A korábban próbajátékon szereplő Horváth Rolandot és Pintér Norbertet viszont nem szerződteti a Paksi FC, előbbi Zalaegerszegre igazolt.

Úgy tudjuk, említettek mellett még két érkező várható, egyikük a ferencvárosi Ugrai Roland, de egyelőre kérdéses, hogy a fővárosiak elengedik-e a támadót.

Továbbra is kérdéses Könyves Norbert jövője, akinek a télen lejár a szerződése. Úgy tudjuk, az elmúlt napokban az NB I-es kérők száma minimálisra csökkent – a Diósgyőr ajánlata továbbra is él. Ugyanakkor a szélső külföldi lehetőségben is bízik, jövő héten zárulhat le az ügye.

NYÁRI JÁTÉKOSMOZGÁS A PAKSI FC-NÉL

Érkezők: Fröhlich Roland (PMFC), Szakály Dénes (PAFC), Székely György (Újbuda)
Kölcsönbe érkezők: –

Kölcsönből visszatérők: Csoknyai Balázs (Bölcske, ?), Nagy István (Szolnok, ?), Tóth Dániel (Szolnok, ?)

Az utánpótlásból felkerültek: –

Kiszemeltek: Kővári Róbert (PMFC), Papp Kristóf (Gyirmót), Ugrai Roland (FTC)
Távozók: Haraszti Zsolt (FTC), Simon András (érdeklődik iránta: Gyirmót)
Kölcsönbe távozók: –
Kölcsönből visszatérnek klubjukhoz: Szemerédi Norbert (Bp. Honvéd, ?)
Távozhatnak: Könyves Norbert (érdeklődik iránta: DVTK)

 

 

Legfrissebb hírek

Máris szerződést bontott a Brazíliából hazatért támadóval az NB II-es Csákvár

Labdarúgó NB II
21 órája

Szerződésbontás az MTK-nál, két és fél év után távozik a bosnyák támadó

Labdarúgó NB I
2026.09.22. 13:33

Az ETO, a Nyíregyháza, az MTK és a ZTE is jelentett be új játékost a piaczárás után – körkép

Labdarúgó NB I
2026.09.21. 11:28

NS-infó: a ZTE mégsem szerződteti a szerb balhátvédet

Labdarúgó NB I
2026.09.19. 16:34

Osztrák labdarúgó szerződtetését jelentette be a Nyíregyháza

Labdarúgó NB I
2026.09.18. 13:38

ZTE: elefántcsontparti, gambiai, nigériai és szenegáli légiós is jött a második csapatba

Labdarúgó NB I
2026.09.17. 16:07

NS-infó: szerb játékos érkezhet Zalaegerszegre

Labdarúgó NB I
2026.09.15. 14:46

A DVTK meg akarta tartani fiatal védőjét, ő örömmel hosszabbított szerződést

Labdarúgó NB II
2026.09.15. 11:08