Szuperkupa: Doll szívesen látná a trófeát a Fradi Múzeumban

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2015.07.04. 15:12
A Ferencváros vezetőedzője szívesen látná a Videoton elleni vasárnapi labdarúgó Szuperkupa-mérkőzést követően a Fradi Múzeum vitrinjében a győztest megillető trófeát.

Thomas Doll erről a vágyáról azon a sajtótájékoztatón beszélt, amelyet a székesfehérvári összecsapást megelőzően tartottak szombaton Budapesten. A honi sportági szövetség (MLSZ) honlapjának beszámolója szerint az FTC német szakvezetője hozzátette, hogy a rövid felkészülés során a legfontosabb feladatuk az Európa-liga-párharcra való felkészülés volt, de ez egyáltalán nem jelenti, hogy ne vennék komolyan a Szuperkupa-meccset is.

„A bajnok ellen trófeáért küzdeni mindig komoly presztízst jelent, és ez a mérkőzés jól illik mindkét csapat felkészülési programjába. A Szuperkupa nagyon jól néz ki, szerintem a Fradi Múzeumban tudnánk még neki helyet találni" – fogalmazott Doll.

A Bajnokok Ligája-selejtezőre készülő Videoton új, francia vezetőedzője, Bernard Casoni kiemelte: mivel nemrégiben érkezett Magyarországra, számára fontos cél volt a felkészülés során az is, hogy tökéletes képet kapjon a futballistáiról.

„Az edzőtábor kiváló lehetőséget biztosított arra, hogy megismerjem a játékosaimat, elégedett vagyok velük és az eddig végzett munkájukkal. Vasárnap remek lehetőség áll előttünk, hiszen trófeával indíthatjuk a szezont" – idézte szavait az mlsz.hu.

A fehérvári labdarúgókat képviselő válogatott védő, Juhász Roland – akárcsak a ferencvárosi Gyömbér Gábor – azt emelte ki, hogy egy kupadöntőt mindig komolyan vesznek a játékosok, még akkor is, ha jelenleg a nemzetközi meccsekre való felkészülés is fontos feladatuk.

A Videoton harmadszor hódíthatja el a hazai Szuperkupát, legutóbb 2012-ben diadalmaskodott, míg a Ferencváros az ötödik sikerével utolérné az örökrangsorban élen álló Debrecent.

A Szuperkupa-találkozó vasárnap 20.15-kor kezdődik a székesfehérvári Sóstói Stadionban.

Legfrissebb hírek

NS-infó: Osváth Attila a Ferencváros labdarúgója lehet

Labdarúgó NB I
12 órája

Tóth Alex is a Premier League öt legjobb téli igazolása között a The Athleticnél

Angol labdarúgás
19 órája

„Az FTC minden szempontból előrelépést jelent” – Elizabeth Omoregie útja Athéntól Budapestig

Kézilabda
21 órája

„El kell törni a bokáját a másiknak, hogy kiállítsák?” – Pető szerint a Honvéd gólszerzője piros lapot érdemelt

Labdarúgó NB II
23 órája

Védői góljaival folytatta menetelését az élvonal felé a Honvéd

Labdarúgó NB II
2026.02.02. 21:54

Az Újpest volt az elmúlt hét főszereplője, de igazolt a DVSC is – piaci körkép

Labdarúgó NB I
2026.02.02. 08:34

Révész Attila a Kisvárda kapott góljáról: Valószínű, ha én utcai cipőben odaszaladok, megfogom a labdát, neki nem sikerült

Labdarúgó NB I
2026.02.02. 08:13

Jégkorong MK: a Ferencváros megvédte címét

Jégkorong
2026.02.01. 19:34
Ezek is érdekelhetik