Vasas: tiszteletkör Könyvesért, Kulcsárért és Nikháziért

Vágólapra másolva!
2015.07.24. 09:33
Az élvonalbeli újonc Vasasnál továbbra sem tettek le a keret nyári megerősítéséről, Könyves Norbert, Kulcsár Tamás és Nikházi Márk szerződtetéséig azonban még biztosan kell néhány tiszteletkört futniuk az angyalföldieknek.

A DVTK középpályása, Nikházi Márk már hetek óta a kiszemeltjeik között szerepel, ám a diósgyőriek annyival rövidre zárták a történetet, hogy a labdarúgót még egy évig szerződés köti hozzájuk.Nikházi Márk már hetek óta a kiszemeltjeik között szerepel, ám a diósgyőriek annyival rövidre zárták a történetet, hogy a labdarúgót még egy évig szerződés köti hozzájuk.

„Ha a nyáron nem szerződik a klubhoz, akkor sem dőlünk a kardunkba, megpróbáljuk a télen megkaparintani, ha akkor sem, majd jövő nyáron” – mondta Szanyó Károly, a Vasas edzője.

Könyves Norberttel kapcsolatban egyelőre annyit már biztosan megtudhattunk, hogy januártól a Vasas játékosa lesz. Viszont Angyalföldön abban bíznak, hogy a paksiak már most elengedik. Az ügy korábban patthelyzetbe került, de új fejlemény, hogy információink szerint a fővárosiak még egy ajánlatot küldtek, hátha az engedékennyé teszi a játékoshoz még fél évig ragaszkodó paksiakat.

Jó esély mutatkozik ugyanakkor a DVSC-Teva kétszeres bajnok csatárának, a több NB I-es klub (Újpest, MTK, Bp. Honvéd) által körbeudvarolt Kulcsár Tamásnak a megszerzésére.

NYÁRI JÁTÉKOSMOZGÁS A VASASNÁL

Érkezők: Milos Adamovics (szerb, Mladoszt Lucsani – Szerbia), Bori Gábor (DVTK, kölcsön után végleg), Czingráber Máté (Haladás), Hangya Szilveszter (MTK, kölcsön után végleg), Könyves Norbert (Paksi FC – 2016 januárjában), Nagy Gergely (Dunaújváros), Novák Csanád (KTE, szabadon igazolható), Osváth Attila (Szigetszentmiklós), Tomiszlav Pajovics (szerb, Hapoel Beer Seva – Izrael), Póser Dániel (Békéscsaba, szabadon igazolhatóként), Szivacski Donát (Kecskeméti TE)

Kölcsönbe érkezők:

Kölcsönből visszatérők: Nagy Tamás (Siófok), Orbán Soma (Baja), Pál Dávid (Ajka, ?)

Az utánpótlásból felkerültek:

Kiszemeltek: Kulcsár Tamás (DVSC-Teva), Nikházi Márk (DVTK), Vass Patrik (MTK, szabadon igazolható, kölcsön után végleg?)
Távozók: Menyhárt Attila (Budaörs), Nagy Dániel (szabadon igazolható), Nagy Tamás (szabadon igazolható), Németh Gábor (visszavonult), Oláh László (Békéscsaba, szabadon igazolhatóként), Polényi Gábor (Mezőkövesd), Takács Krisztofer (szabadon igazolható)
Kölcsönbe távozók: Czingráber Máté (Siófok), Lékai Soma (Pénzügyőr), Rabatin Norbert (Pénzügyőr), Szivacski Donát (Siófok)
Kölcsönből visszatérnek klubjukhoz:
Távozhatnak:

 

Legfrissebb hírek

Csoboth Kevin Törökországba igazolt – hivatalos

Légiósok
2025.09.10. 19:05

Továbbadhatják a Fraditól vett Traorét, lesz pénz Csobothra is, közel a bejelentés

Légiósok
2025.09.10. 12:05

„Butaság volt Sallaitól a kiállítás” – Bognár György a Nemzeti Sportrádióban

Magyar válogatott
2025.09.08. 18:42

Szánthó Regő a Vasas II-vel készül és várja az új lehetőséget

Labdarúgó NB II
2025.09.08. 14:09

Balogh Botond aláírt Törökországban – hivatalos

Légiósok
2025.09.08. 12:49

DVTK: Kovács Zoltán többet igazolt, mint ahogy előzetesen tervezte

Labdarúgó NB I
2025.09.08. 08:20

Zsótérral lett teljes a Vidi kerete, az Ajka és a Kozármisleny is aktív volt a piaci hajrában – NB II-es átigazolási körkép

Labdarúgó NB II
2025.09.06. 12:33

Rutinos támadóval lett teljes a Kozármisleny kerete

Labdarúgó NB II
2025.09.05. 19:14
Ezek is érdekelhetik