Videoton: Rudolf Gergely rövidesen aláír két évre

2015.07.23. 11:03
null
Rudolf neve már korábban is szóba került ebben az átigazolási időszakban (Fotó: NS-archív)
A Nemzeti Sport Online értesülései szerint Rudolf Gergely még csütörtökön aláír a Videotonhoz – a csatár kétéves szerződést köt a fehérváriakkal.

 

 

A Nemzeti Sport Online már szerdán jelezte, hogy Rudolf Gergely rövidesen aláírhat új klubjához, és a Videoton az egyik fő esélyes a szerződtetésére, a csatár már találkozott is Bernard Casoni vezetőedzővel. Úgy tudjuk, tegnap sikerrel átesett az orvosi vizsgálatokon, ma pedig alá is írhatja két évre szóló megállapodását. A hivatalos bejelentés ezután várható a Videotontól.

A hírek szerint a Videoton mindenképp támadóval akarta bővíteni a játékosállományát. Rudolf neve már korábban is szóba került ebben az átigazolási időszakban, de akkor nem született egyezség.

A fehérváriak első számú jelöltje csatárposztra a legutóbb a francia Valenciennes-ben futballozó holland Rydell Poepon volt, ám ő nem felelt meg az orvosi vizsgálatokon, így nem szerződtették. Bernard Casoni azonban a TNS elleni, kiszenvedett BL-selejtezős továbbjutás után is arról beszélt, hogy a keretben rövid időn belül változás szükséges. Nos, az első változás Rudolf érkezése lesz. A rutin mellett a 30 éves, 28-szoros válogatott támadó mellett szólt az is, hogy korábban megfordult Franciaországban (a Nancynál), így beszél franciául, vagyis könnyen tud majd kommunikálni a francia trénerrel.

Mint azt korábbi cikkünkben jeleztük, Rudolf jó néhány NB I-es klubbal tárgyalt a nyáron, de egyikkel sem tudott megegyezni, ahogy a külföldi kérőkkel sem. A támadónak a Videoton lesz a negyedik magyar klubja a Debrecen, a Diósgyőr és az ETO után. Az NB I-ben 111 meccsen 40 gólt szerzett. A győrieknél a legutóbbi idényben 25 meccsen hétszer talált be. Az a nyáron szóba sem került, hogy követné az élvonalból kizárt csapatot az NB III-ba, így szabadon igazolható játékosként írhat alá a Videotonhoz. Koltai Tamás, Lang Ádám és Pátkai Máté után ő a negyedik labdarúgó, aki ezen a nyáron az ETO-tól szerződött a fehérváriakhoz.

NYÁRI JÁTÉKOSMOZGÁS A VIDEOTONNÁL

Érkezők: Koltai Tamás (Győri ETO, szabadon igazolhatóként), Lang Ádám (Győri ETO, szabadon igazolhatóként), Pátkai Máté (Győri ETO, szabadon igazolhatóként), Rudolf Gergely (Győri ETO, szabadon igazolható), Alhassane Soumah (guineai, Juventus – Olaszország)
Kölcsönbe érkezők: Braniszlav Danilovics (szerb, PAFC)

Kölcsönből visszatérők:Hudák Martin (PAFC, ?),Kleinheisler László (PAFC), Papp Máté (Dunaújváros, ?), Szekeres Adrián (Dunaújváros), Tar Zsolt (PAFC, ?)
Az utánpótlásból felkerültek:
Gábor Péter

Kiszemeltek: –

Távozók: Juan Calatayud (spanyol, Atlético de Kolkata – India),Nikolics Nemanja (Legia Warszawa – Lengyelország, szabadon igazolhatóként), Szofian Sakla (marokkói, szabadon igazolható), Sándor György (Perth Glory – Ausztrália, szabadon igazolhatóként), Stopira (zöld-foki-szigeteki, szabadon igazolható; érdeklődnek iránta: Hajduk Split – Horvátország), Tóth Balázs (PAFC-kölcsön után visszavonult)

Kölcsönbe távozók: Horváth Tamás (PAFC), Tomás Tujvel (szlovák, kecskeméti kölcsön után DAC – Dunaszerdahely, Szlovákia), Zsótér Donát (felcsúti kölcsön után ismét PAFC)
Kölcsönből visszatérnek klubjukhoz: Barcsay Márk (PAFC, ?)

Távozhatnak: Álvaro Brachi (spanyol), Szekeres Adrián

 

 

Legfrissebb hírek

Máris szerződést bontott a Brazíliából hazatért támadóval az NB II-es Csákvár

Labdarúgó NB II
12 órája

Szerződésbontás az MTK-nál, két és fél év után távozik a bosnyák támadó

Labdarúgó NB I
2026.09.22. 13:33

Az ETO, a Nyíregyháza, az MTK és a ZTE is jelentett be új játékost a piaczárás után – körkép

Labdarúgó NB I
2026.09.21. 11:28

NS-infó: a ZTE mégsem szerződteti a szerb balhátvédet

Labdarúgó NB I
2026.09.19. 16:34

Osztrák labdarúgó szerződtetését jelentette be a Nyíregyháza

Labdarúgó NB I
2026.09.18. 13:38

ZTE: elefántcsontparti, gambiai, nigériai és szenegáli légiós is jött a második csapatba

Labdarúgó NB I
2026.09.17. 16:07

NS-infó: szerb játékos érkezhet Zalaegerszegre

Labdarúgó NB I
2026.09.15. 14:46

A DVTK meg akarta tartani fiatal védőjét, ő örömmel hosszabbított szerződést

Labdarúgó NB II
2026.09.15. 11:08