FTC: hatalmasat nőtt az új „igazolás”, egyelőre ülve edz

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
2015.08.14. 21:01
Rövid idő alatt hatalmasat nőtt a Ferencváros élő kabalaállata, a Fradi-sas, amely néhány héten belül elkezdi az „edzéseket” az Üllői úti stadionban – olvasható a zöld-fehér klub hivatalos honlapján.

A májusban született Fradi-sas trénere, Szabó László elmondta: a madárról már néhány hetes korában meg lehetett állapítani, hogy a kortársainál jóval erősebb, fejlettebb.

„Teljesen kifejlett állapotban borzalmasan erős, robusztus, tekintélyt parancsoló sas lesz a madarunk – idézi a fradi.hu Szabó Lászlót. – Már készülünk arra, hogy elkezdje a komolyabb edzéseket, de az új szintre lépéshez még várnunk kell egy picit, ugyanis még nőnek a tollai.”

A sas jelenlegi fejlettségi állapotában már majdnem fél órát tud a solymász kesztyűs kezén ülni – most ez is egy igazi edzésnek felel meg.

„Ezzel a folyamattal erősíti a lábizmait” – magyarázta Szabó, hozzátéve: hamarosan, a tollak kinövését követően elkezdődhetnek a tényleges tréningek is.

Már tervezik azt a rönköt, amelyre a madár leszáll majd, és Szabó László azt is kutatja, hogy a stadionban milyen irányvonalon repüljön majd a Fradi-sas.

Legfrissebb hírek

A Fradit jól ismerő spanyol bíró vezeti az északír–magyar meccset

Magyar válogatott
10 órája

Női vízilabda ob I: a Ferencváros kilenc góllal verte meg a Szegedet

Vízilabda
Tegnap, 22:31

Tokmac Nguennek hiányzik a Ferencváros, és tudja, ez az érzés sohasem múlik el

Minden más foci
2026.09.23. 10:52

Olvasóink többsége szerint szabályos volt Mariano Gómez találata a Nyíregyháza ellen

Labdarúgó NB I
2026.09.22. 09:22

Szavazzon! Szabályos volt-e a ferencvárosi Mariano Gómez egyenlítő gólja a Nyíregyháza ellen?

Labdarúgó NB I
2026.09.21. 19:16

Elbúcsúztatták Martos Győzőt

Magyar válogatott
2026.09.21. 13:04

Az ETO, a Nyíregyháza, az MTK és a ZTE is jelentett be új játékost a piaczárás után – körkép

Labdarúgó NB I
2026.09.21. 11:28

Borbély Balázs: Nem kell bosszankodnunk az eddig történtek miatt

Labdarúgó NB I
2026.09.21. 06:43