MLSZ: ötmeccses eltiltás, súlyosan megsértette a bírót

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2015.08.04. 20:11
A Magyar Labdarúgó-szövetség hivatalos honlapján, az mlsz.hu-n bejelentette az augusztus 4-i fegyelmi bizottsági határozatokat – a szurkolói rendzavarásokkal, illetve rendezési hiányosságokkal kapcsolatos ügyekben hozott döntéseket csütörtökön hozzák nyilvánosságra.

A Videoton két sárga lap miatt kiállított középpályása, Simon Ádám egy mérkőzést kényszerül kihagyni.Simon Ádám egy mérkőzést kényszerül kihagyni.

Az NB II-ben Bora György (SzTK-Erima), illetve Koronczi Bence (Kisvárda) szintén egymérkőzéses eltiltást kapott. Tóth Gábor (Szeged 2011) öt meccset hagy ki, miután hátulról megrúgta ellenfelét, majd „levonulás közben a játékvezetők személyére súlyosan sértő kifejezéseket használt.”

A Budaörs vezetőedzője, Miskei Attila játékvezetői ítélet elleni tiltakozásul a játéktérre lépett, és azt felszólítás ellenére sem hagyta el – eltiltása 2 bajnoki mérkőzésre szól.

Az NB III-as, illetve strandlabdarúgó-mérkőzésekkel kapcsolatos fegyelmi ítéleteket itt olvashatja.

Legfrissebb hírek

Három NB II-es mérkőzés kezdési időpontja megváltozott

Labdarúgó NB II
20 órája

Az MLSZ is csatlakozott az UEFA életmentő programjához

Minden más foci
2026.01.29. 16:05

NB I: kétmeccses eltiltást kapott a Nyíregyháza középpályása

Labdarúgó NB I
2026.01.29. 12:35

Lőw Zsolt: Nagyon büszke lennék, ha egyszer a magyar válogatottat vezethetném

Magyar válogatott
2026.01.25. 12:19

Az MLSZ megállapodott a szurkolókkal a közös folytatásról

Magyar válogatott
2026.01.24. 12:13

MLSZ: mégsem lesz szektorbezárás a Debrecen vasárnapi bajnokiján

Labdarúgó NB I
2026.01.23. 15:46

Schmidt Ádám: Elengedhetetlen a sport és az orvostudomány szoros szövetsége

Egyéb egyéni
2026.01.23. 11:17

Gianni Infantino az MLSZ-gáláról posztolt; Ceferin Honvéd-felsőt kapott

Magyar válogatott
2026.01.20. 12:27
Ezek is érdekelhetik