NB I: Ez egy lépcső volt a Fradi és a Videoton előtt – Kondás

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
2015.08.15. 20:33
A DVSC-Teva labdarúgócsapatát irányító Kondás Elemér szerint a rájuk váró rangadók miatt is fontos volt a Diósgyőr otthonában aratott 2–0-s bajnoki győzelmük.

„Végig koncentráltak voltunk, és két adódó helyzetünket ki is használtuk – nyilatkozta Kondás Elemér az M4-nek. – Mindenképpen kellett ez a győzelem, ugyanis a jövő héten a Ferencvárossal játszunk, utána a Videotonnal, ez egy lépcső volt ahhoz, hogy azokon a meccseken jól teljesítsünk.”Kondás Elemér az M4-nek. – Mindenképpen kellett ez a győzelem, ugyanis a jövő héten a Ferencvárossal játszunk, utána a Videotonnal, ez egy lépcső volt ahhoz, hogy azokon a meccseken jól teljesítsünk.”

„Az első félidőben a Debrecen nem volt veszélyes, talán nem is rúgott kapura, nekünk volt néhány jó lehetőségünk, amelyeket nem tudtunk gólra váltani – értékelte a találkozót Bekő Balázs, a hazaiak vezetőedzője. – A második félidőt meghatározta a szünet után pontrúgásból kapott gól, utána a Debrecen a kedvére játszhatta azt, amit szeretett volna. Nem nagyon tudok most mást mondani.”

Legfrissebb hírek

NB II: újabb külföldi játékos hagyta el a DVTK-t; csákvári távozók, barcikai és BVSC-érkező

Labdarúgó NB II
2026.07.03. 19:30

Szerződést hosszabbított csapatkapitányával a DVTK – hivatalos

Labdarúgó NB II
2026.07.02. 20:56

NB II: újabb támadót igazolt a DVTK – „sok örömet fog szerezni”

Labdarúgó NB II
2026.07.02. 12:48

Erdélyi Benedek: Bizonyítani akarom, hogy helyem van a kapuban!

Labdarúgó NB I
2026.06.30. 10:47

Új igazolást jelentett be a Loki – Sergi Samper BL-meccsen is játszott a Barcelonában

Labdarúgó NB I
2026.06.27. 10:44

Francia támadót szerződtetett a Debrecen – hivatalos

Labdarúgó NB I
2026.06.26. 13:09

DVSC: Diósgyőrből és Békéscsabáról is érkezett új szerzemény

Labdarúgó NB I
2026.06.25. 17:26

Távozott a DVSC-től és részt vesz a szerződés nélküli profik csapatkereső táborában

Labdarúgó NB I
2026.06.25. 14:24
Ezek is érdekelhetik