NB I: hiába a Fradi-ultrák akciója, negatív nézőcsúcs született

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2015.08.09. 21:34
null
A Fradi és a Vidi ultrái remek hangulatot teremtettek, ám így is negatív csúcs született (Fotó: Földi D. Attila)
Olvasóink már megszokhatták, hogy a Nemzeti Sport Online a labdarúgó NB I aktuális fordulóját követően a kluboktól összegyűjti a mérkőzések hivatalos látogatottsági adatait. A 4. fordulóban a Videoton–FTC rangadó vonzotta a legtöbb, az MTK–DVTK találkozó a legkevesebb nézőt. Ebben a bajnoki körben 16 766-an választottak élvonalbeli mérkőzést hétvégi programnak, ez 2794-es átlagot és negatív csúcsot jelent.

Kevesen voltak kíváncsiak az MTK és a Diósgyőr összecsapására. A fővárosi hazaiaknak ideiglenesen otthonul szolgáló Vasas stadionjában mindössze 831 néző nézte helyszínről a találkozót, így nem meglepő, hogy ez a meccs adta a legalacsonyabb adatokat ebben a fordulóban. Annak ellenére nem hozott nagy érdeklődést a Honvéd paksi vendégjátéka sem (1523 néző), hogy a kispestiek a forduló előtt még veretlenül álltak a tabella harmadik helyén.

Háromezer körüli nézőszámot produkált a két újonc, a Békéscsaba és a Vasas mérkőzése, valamint az Újpest–Puskás Akadémia FC találkozó. Előbbire 2914, utóbbira 3060 néző volt kíváncsi élőben.

A szombati nap rangadóján, a Videoton és a Ferencváros meccsén kicsivel több mint ötezer néző szurkolt a helyszínen. Bár ez a forduló legnézettebb meccse volt, nem lehetünk elégedettek ezzel a számmal sem. Ha figyelembe vesszük, hogy a vendég zöld-fehérek mindig nagy tömeget vonzanak a meccseikre, ráadásul az FTC vénaszkenner ellen tüntető ultrái is bementek a fehérváriak elleni mérkőzésre (a két tábor egymás mellett, békében buzdították kedvenceiket), akkor már árnyaltabb a kép.

A forduló záró mérkőzésén, a DVSC–Haladás meccsen 3418-an voltak kint, ez a szám pedig nem volt elég ahhoz, hogy megmentse a fordulót: ezen a hétvégén volt a legkevesebb szurkoló a stadionokban.

LABDARÚGÓ NB I, 4. FORDULÓ
Időpont Mérkőzés (Tv) Nézőszám
Augusztus 8., szombat
18.00 Békéscsaba–Vasas 0–2
Szabó Zsolt
2914
18.00 Paksi FC–Bp. Honvéd 3–1
Bognár Tamás
1523
18.00
Újpest FC–Puskás Akadémia 2–2 Pintér Csaba
3060
18.00
MTK–DVTK 5–0
Erdős József
831
20.30 Videoton–Ferencváros 1–3 Andó-Szabó Sándor
5020
Augusztus 9., vasárnap
20.15 DVSC-Teva–Haladás 0–1
Vad II István
3418
NB I-ES NÉZŐSZÁMOK
ÖsszesenÁtlagA legmagasabb nézőszám
1. forduló
17 724 2954Haladás–FTC: 4395
2. forduló
17 902
2984
FTC–DVTK: 6027
3. forduló
18 047
3008
DVTK–Videoton: 4264
4. forduló
16 766
2794
Videoton–FTC: 5020
Legfrissebb hírek

Labdarúgás: egy bravúrra a történelmi sikertől a Puskás U19-es csapata

Utánpótlássport
12 órája

„El kell törni a bokáját a másiknak, hogy kiállítsák?” – Pető szerint a Honvéd gólszerzője piros lapot érdemelt

Labdarúgó NB II
21 órája

Védői góljaival folytatta menetelését az élvonal felé a Honvéd

Labdarúgó NB II
2026.02.02. 21:54

Sergio Navarro: Amikor öt percet kell várni egy tizenegyes lecsekkolására, annak már semmi köze a futballhoz

Labdarúgó NB I
2026.02.01. 08:43

Fameyeh remek gólja döntött, a Puskás Akadémia nyert Újpesten

Labdarúgó NB I
2026.01.31. 20:23

Mindkét vezetőedzőt kiállították az ETO–DVSC meccs feszült hosszabbításában

Labdarúgó NB I
2026.01.31. 18:51

Kétgólos hátrányból, a 95. percben egyenlített az ETO a DVSC ellen a paprikás hangulatú rangadón

Labdarúgó NB I
2026.01.31. 18:11

Vingler László: A Debrecen ellen sem kell spórolni a futással

Labdarúgó NB I
2026.01.31. 12:48
Ezek is érdekelhetik