FTC: Gera a szakkommentátori teljesítményét is értékelte

Vágólapra másolva!
2015.09.18. 09:55
Gera Zoltán az M4 Sport szakértőjeként tevékenykedett kedden a Manchester City–Juventus Bajnokok Ligája-csoportmérkőzésen. A válogatott középpályás erről, az Újpest elleni múlt heti, valamint a szombati, Békéscsabával szembeni mérkőzésről is beszélt.

„Nagyon nagy élmény volt a hétvége. Ez volt eddig a legfontosabb és legörömtelibb Újpest elleni győzelem, amit átéltem, hiszen végig vezetett az ellenfél, így sokkal jobban esik a győzelem, mintha az elején tettük volna biztossá – mondta Gera az ulloi129.hu-nak. – Ez így volt tökéletes.”a legfontosabb és legörömtelibb Újpest elleni győzelem, amit átéltem, hiszen végig vezetett az ellenfél, így sokkal jobban esik a győzelem, mintha az elején tettük volna biztossá – mondta Gera az ulloi129.hu-nak. – Ez így volt tökéletes.”

„Egy ilyen meccsen hirtelen eltűnnek a táblázaton látható különbségek, itt az Újpest az elején gólt szerzett, ami nagy lélektani előnyt jelentett számára. Az első félidőben jól támadott le, mi pedig nem tudtuk a saját futballunkat játszani. A szünetben rendeztük a sorokat, Thomas nagyon jókat mondott, és mi is tudtuk, hogy javulnunk kell. Türelmesebbek voltunk, és az Újpest is elfáradt a végére, ami természetes is, hiszen egy ilyen letámadást nem lehet végig bírni.”

„Végig azt éreztem, hogy csak idő kérdése, mikor találunk be, az egész csapatot magabiztosnak éreztem, és az is jelzésértékű volt, hogy amikor egyenlítettünk, akkor szedtük ki a hálóból a labdát, hogy mielőbb folytatódjon a játék, mert nem elégedtünk meg az egy ponttal.

A Békéscsaba ellen már annak fent kell tartania a lelkesedést, hogy ők is lilák, de a viccet félretéve, nagyon fontos, hogy megfelelő mentalitással játszunk, mert magunkat verhetjük meg, ha nem megfelelően állunk hozzá a meccshez. Ha lassan játszunk, akkor az a legtöbbször vereséghez vezet, mert nekünk a gyors játék a fegyverünk. Most lehet bizonyítani, lehet gólokat rúgni, talán mivel nem közvetíti a tévé, még többen jönnek ki.”

A szakkomentátorkodás új élmény, még szokni kell, a pályán sokkal jobban érzem magam, de bízom benne, hogy ez is megy majd jobban.”

LABDARÚGÓ NB I, 9. FORDULÓ
Időpont Mérkőzés (Tv)
Játékvezető

Szeptember 19., szombat

18.00 DVTK–Puskás Akadémia
Kassai Viktor
18.00 Paks–MTKErdős József
18.00 Ferencváros–BékéscsabaSzőts Gergely
18.00 Vasas–DVSC-TevaPintér Csaba
18.00 Haladás–Honvéd (M4)Farkas Ádám
20.30 Videoton–Újpest (M4)Solymosi Péter
A bajnokság állását itt tekintheti meg!
Legfrissebb hírek

Nem lesz telt ház a Fradi belgiumi vendégjátékán

Európa-liga
5 órája

Szijjártó Péter: Négy konzul lesz jelen a Genk–Ferencváros helyszínén

Európa-liga
6 órája

Köteles László: Nem kontrákra kellene berendezkednie a Fradinak

Európa-liga
6 órája

Robbie Keane a Plzen elleni második félidőre építene, és Genkben is fölényre törekszik

Európa-liga
20 órája

Thorsten Fink két játékost emelt ki a Ferencvárosból az Európa-liga-meccs előtt

Európa-liga
Tegnap, 15:19

Előbb-utóbb gondot okozhat a Ferencvárosnak a „magyarszabály” betartása

Labdarúgó NB I
2025.09.30. 11:27

Egy éve szerencsét hozott az FTC-nek a Genk elleni meccs játékvezetője

Európa-liga
2025.09.30. 10:22

Távozik a Ferencváros Európa-liga-ellenfelének edzője – hivatalos

Európa-liga
2025.09.29. 12:51
Ezek is érdekelhetik