Videoton: a tervek szerint alakul Juhász felépülése

Vágólapra másolva!
2015.09.14. 10:53
A csapatorvos tájékoztatása szerint jól halad Juhász Roland rehabilitációja. Mint ismert, a válogatott védő a románok elleni Eb-selejtezőn sérült meg.

„Roli az egyetlen olyan játékosunk, aki kilenc hónapja, a téli edzőtábor óta folyamatosan, hosszabb pihenő nélkül szerepelt a Vidiben és a válogatottban is. Márciusban egy minimál invazív operációt végeztek el rajta” – mondta dr. Kovács Tibor csapatorvos a vidi.hu-nak. vidi.hu-nak.

„Legutóbb, a magyar–román válogatott mérkőzés első félidejében szenvedett izomsérülést, a jobb oldali közelítője húzódott meg. A válogatottal kiváló a kommunikációs kapcsolatunk, ott rögtön el is kezdték a kezelését, mi pedig ezt kiegészítettük képalkotó eljárásokkal, és azok is megnyugtató eredményt mutattak. Az elmúlt héten ennek a sérülésnek a fizikoterápiás kezelése zajlott mindennap. Ezen a héten a rehabilitáció következő szakaszába léphet, és talán el tudja kezdeni a rehabilitációs edzővel, Purger Szilárddal a munkát. Azt, hogy ez a munka milyen ütemben fog haladni, egyelőre nagyon óvatosan szeretnénk meghatározni, mivel ez nem az első ilyen típusú sérülése. Összegzésképp azt tudom elmondani, hogy jól halad Roli rehabilitációja, napi szinten kontrolláljuk a felépülését. Napról napra javul az állapota, de nem szeretnénk siettetni az ő visszatérését.”

Az nem derül ki a cikkből, hogy Juhász várhatóan mikor lép ismét pályára.

Legfrissebb hírek

U-válogatott védekező középpályást vett kölcsön a Videoton

Labdarúgó NB II
2026.02.04. 15:36

„El kell törni a bokáját a másiknak, hogy kiállítsák?” – Pető szerint a Honvéd gólszerzője piros lapot érdemelt

Labdarúgó NB II
2026.02.03. 09:33

Védői góljaival folytatta menetelését az élvonal felé a Honvéd

Labdarúgó NB II
2026.02.02. 21:54

Hárman küzdhetnek a feljutásért – vasárnap rajtol az NB II tavaszi szezonja

Labdarúgó NB II
2026.01.31. 12:20

Újpestről vett kölcsön középpályást a Videoton

Labdarúgó NB II
2026.01.24. 15:32

Felkészülés: a KTE legyőzte a Sepsit, harmadosztályú csapattól kapott ki a Vidi

Labdarúgó NB II
2026.01.22. 18:54

Videoton: tíz év után térhet vissza a támadó, ha megegyezés születik – NS-infó

Labdarúgó NB II
2026.01.17. 13:19

Újabb két játékos távozott az NB II-es Videotontól

Labdarúgó NB II
2026.01.13. 17:58
Ezek is érdekelhetik