NB I: Szpisljak inkább nem beszél túl sokat a 0–7-ről

2015.10.17. 21:37
A DVSC-Teva labdarúgócsapata az NB I 12. fordulójában kiütéses, 7–0-s sikert aratott a Békéscsaba ellen – így értékelt a két vezetőedző.

„Az első félidő nehézkesen alakult, pontatlanok voltunk, de sikerült gólt szereznünk egy szép támadás végén. Fontos volt a második félidő elején szerzett gól, mert megnyugodtunk, utána kombinatívak voltunk, és a fiúk parádés estét produkáltak. Masszív a Békéscsaba, ezt a korábbi meccseken is bizonyította, és ezt is kaptuk az első félidőben, viszont a második gól megtörte” – idézi a dvsc.hu Kondás Elemért, a Loki szakvezetőjét.Kondás Elemért, a Loki szakvezetőjét.

„A meccsről nem is kell túl sokat beszélni, inkább arról ejtenék szót, hogy a szurkolóink végig biztatták a csapatot az eredmény ellenére is, és ezt köszönöm nekik. Mi a második félidőre már nem jöttünk ki, a Loki gyors gólja eldöntötte a sorsunkat, hullámvölgybe kerültünk, amelyből nem tudtunk kijönni. Gratulálok a Lokinak, mert mindent megtett hazai pályán, remekül kiszolgálta a szurkolókat” – nyilatkozta Zoran Szpisljak, a csabaiak trénere.

Legfrissebb hírek

Gólt szerzett, de sima koppenhágai vereséggel esett ki a DVSC a Konferencialigából

Európa-konferencialiga
20 órája

Kl-selejtező: Markgráf kezd a DVSC ellen, Erdélyi a kapuban a Lokinál – kezdőcsapatok

Európa-konferencialiga
23 órája

Kl-selejtező: jó kérdés, hogy a debreceni 0–3 után mi történhet Dániában...

Európa-konferencialiga
Tegnap, 10:37

NB I: Vitális Milán a görög címvédőhöz igazolt, újabb dél-amerikaiak Zalaegerszegen – piaci körkép

Labdarúgó NB I
2026.08.11. 11:50

Piros lapot ért volna Batik Bence ütése? – szavazzon!

Labdarúgó NB I
2026.08.11. 09:50

Dénes Vilmos: Kicsit el is érzékenyültem…

Labdarúgó NB I
2026.08.11. 07:53

Dzsudzsák Balázs: Életem első fejes gólját szereztem... harminckilenc évesen!

Labdarúgó NB I
2026.08.09. 20:10

Dzsudzsák fejes gólja döntött a keleti rangadón, a Szpari ellen szerezte meg első pontjait a DVSC

Labdarúgó NB I
2026.08.09. 19:25