Vidi: Két győzelemmel egyenesbe jöhetünk – Kovács I.

Vágólapra másolva!
2015.10.16. 18:21
Zsinórban három bajnoki nyert meg pályaválasztóként az NB I-ben bajnoki címvédő Videoton (–DVSC 1–0; –Újpest 3–0; –Puskás AFC 3–2), amely összességében a várakozások alatt teljesít a szezonban. A fehérváriak a 12. fordulóban a Haladást fogadják, válogatott középpályásuk, Kovács István szerint a számukra jókor jött válogatottas szünet után egyenesbe jöhetnek.

„A bajnokság első tizenegy mérkőzése, vagy mondhatjuk, hogy az egyharmada, nem úgy sikerült, ahogy elterveztük, de máris itt a lehetőség a javításra. Úgy érzem, számunkra a legjobbkor jön a Honvéd majd pedig a Hali elleni bajnoki, hiszen két olyan csapat ellen játszhatunk, amelyek néhány ponttal állnak előttünk, mégis dobogón, vagy a dobogó közelében vannak. Amennyiben ezt a két meccset megnyerjük, akkor egyenesbe jöhet a csapat. Az utóbbi időben egyre jobban játszottunk hazai pályán, úgyhogy hasonlóan jó és eredményes játékot várok a Honvéd elleni mérkőzésen is. Mindkét csapat túl van egy hétközi kupameccsen, és bár a Honvéd százhúsz perces csatában harcolta ki a továbbjutást, nem hiszem, hogy ez nagy mértékben befolyásolná a szombati összecsapásunkat” – nyilatkozta a vidi.hu-nak Kovács István.vidi.hu-nak Kovács István.

Legfrissebb hírek

Már az első félidőben eldőlt, a Ferencváros három góllal legyőzte hazai pályán az Újpestet

Labdarúgó NB I
1 órája

Ellentétes félidők után döntetlennel zárult a BVSC és a Csákvár csatája

Labdarúgó NB II
4 órája

Tizenegyesből sem tudta kiharcolni a győzelmet az ETO Diósgyőrben

Labdarúgó NB I
5 órája

U-válogatott védekező középpályást vett kölcsön a Videoton

Labdarúgó NB II
2026.02.04. 15:36

NS-képeslap: megújult a szigethalmi pálya és az öltöző is

Labdarúgó NB II
2026.02.03. 11:46

„El kell törni a bokáját a másiknak, hogy kiállítsák?” – Pető szerint a Honvéd gólszerzője piros lapot érdemelt

Labdarúgó NB II
2026.02.03. 09:33

Védői góljaival folytatta menetelését az élvonal felé a Honvéd

Labdarúgó NB II
2026.02.02. 21:54

Egy szerencsés góllal szakadt meg a Nyíregyháza ötmeccses nyeretlenségi sorozata

Labdarúgó NB I
2026.02.01. 21:38
Ezek is érdekelhetik