Magyar Kupa: az öt védő és Kondás hiányérzete

2015.11.19. 08:13
A labdarúgó Magyar Kupa nyolcaddöntőjének visszavágóján a DVSC-Teva 3–0-ra legyőzte hazai pályán a Szegedet, és ezzel továbbjutott. A találkozó után a két vezetőedző értékelt a dvsc.hu-nak.


Kondás Elemér, a DVSC vezetőedzője:
– Az volt a cél, hogy továbbjussunk, ezt elértük. A szegedi meccsen ellenfelünk nem nagyon jött el a kapunkig, itt most több helyzete volt. Mi irányítottuk a játékot, a fiatalok is kaptak lehetőséget és olyan labdarúgók, akik sérülésből tértek vissza, mint például Lázár Pál. A legjobb nyolc között vagyunk, ennek örülök természetesen. Hiányérzetem csupán azért van, mert annak ellenére, hogy öt védővel játszottak a szegediek, sokszor bementünk mögéjük, de ott nem találtunk embereket.
Kondás Elemér, a DVSC vezetőedzője:
– Az volt a cél, hogy továbbjussunk, ezt elértük. A szegedi meccsen ellenfelünk nem nagyon jött el a kapunkig, itt most több helyzete volt. Mi irányítottuk a játékot, a fiatalok is kaptak lehetőséget és olyan labdarúgók, akik sérülésből tértek vissza, mint például Lázár Pál. A legjobb nyolc között vagyunk, ennek örülök természetesen. Hiányérzetem csupán azért van, mert annak ellenére, hogy öt védővel játszottak a szegediek, sokszor bementünk mögéjük, de ott nem találtunk embereket.

Klausz László, a Szeged vezetőedzője: – Két különböző meccs alakult ki a párharc során. Hazai pályán sok fiatallal álltunk ki, jobban meg tudtuk szervezni a védelmet a szűkebb pályán, ezáltal egy sikeres nulla-nullát elértünk. A Nagyerdei Stadion játéktere szélesebb, várható volt, hogy ellenfelünk a széleken meg tud bontani minket. Próbáltam rutinosabb játékosokat bevetni a stabilabb védekezés érdekében. A második játékrészben két gyors labdarúgót behoztunk, adódott is lehetőségünk, amiből ha bemegy az egyik, belelkesülhettünk volna, de egyértelmű, hogy a DVSC jobb csapat, gratulálok a továbbjutásához.

A NEGYEDDÖNTŐ MEZŐNYE
Békéscsaba, Debreceni VSC-Teva, Ferencváros, Kozármisleny (NB III), Nyíregyháza (NB III), Tiszaújváros (NB III), Újpest, Videoton
A negyeddöntő mérkőzései (az MLSZ adatbázisa szerint): február 10., március 2.

MAGYAR KUPA
NYOLCADDÖNTŐ, VISSZAVÁGÓ

DVSC-TEVA–SZEGED 2011 GROSICS AKADÉMIA (NB II) 3–0 (2–0)
Debrecen, Nagyerdei Stadion, 500 néző. Vezette: Karakó (Albert, Szpisják)
DVSC: Radosevic – Lázár P., Szatmári, Brkovics, Ferenczi J. – Jovanovic (Szakály P. 58.), Bódi (Berdó 76.), Szécsi M. – Bereczki D., Castillion (Coulibaly 67.), Horváth Zs. Vezetőedző: Kondás Elemér
SZEGED: Molnár F. – Achim, Balogh M., Farkas M., Tóth G., Zabari – Veszelinov, Berde (Szabó P. a szünetben.), Király P. – Germán (Kovács B. 59.), Oláh L. (Geiger a szünetben). Vezetőedző: Klausz László
Gólszerző: Farkas M. (28. – öngól), Szécsi (43.), Horváth Zs. (86.)
Továbbjutott:
a Debreceni VSC-Teva, 3–0-val

Legfrissebb hírek

„Tartom magam ahhoz, amit mondtam, és amiért kiállítottak” – négy mérkőzésre tiltották el Bódog Tamást

Labdarúgó NB I
13 perce

Gólt szerzett, de sima koppenhágai vereséggel esett ki a DVSC a Konferencialigából

Európa-konferencialiga
20 órája

Kl-selejtező: Markgráf kezd a DVSC ellen, Erdélyi a kapuban a Lokinál – kezdőcsapatok

Európa-konferencialiga
23 órája

Kl-selejtező: jó kérdés, hogy a debreceni 0–3 után mi történhet Dániában...

Európa-konferencialiga
Tegnap, 10:37

Elkészült a Mol Magyar Kupa második fordulójának menetrendje

Labdarúgó NB I
2026.08.11. 20:40

NB I: Vitális Milán a görög címvédőhöz igazolt, újabb dél-amerikaiak Zalaegerszegen – piaci körkép

Labdarúgó NB I
2026.08.11. 11:50

Piros lapot ért volna Batik Bence ütése? – szavazzon!

Labdarúgó NB I
2026.08.11. 09:50

Dénes Vilmos: Kicsit el is érzékenyültem…

Labdarúgó NB I
2026.08.11. 07:53