NB I: három klub is szerződtetné a paksiak csatárát

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
2015.12.31. 08:59
Kevés lehetőséget kapott az ősszel Fröhlich Roland, a labdarúgó NB I-ben szereplő Paksi FC csatára, nem csoda, hogy a nyáron a Pécsi MFC-től igazolt játékost több csapat is csábítja.

Pakson a legtöbbször Balázs Zsolt kezdett csatárposzton, az első számú helyettese pedig a szezon közben érkező Bajner Bálint volt. Fröhlichnek így kevesebb játéklehetőség jutott, csupán hat meccsen lépett pályára, és 119 percet játszott.

A Nemzeti Sport információja szerint a támadót szívesen látná a Békéscsaba, a Vasas, valamint a feljutásra pályázó Gyirmót is.

TÉLI JÁTÉKOSMOZGÁS A PAKSI FC-NÉL
Érkezők:

Kölcsönbe érkezők:
Kölcsönből visszatérők:

Az utánpótlásból felkerültek:

Kiszemeltek:

Távozók:
Kölcsönbe távozók:
Kölcsönből visszatérnek klubjukhoz: –
Távozhatnak/ érdeklődnek irántuk: Fröhlich Roland (Békéscsaba, Vasas, Gyirmót), Vági András (Gyirmót)

TÉLI JÁTÉKOSMOZGÁS A BÉKÉSCSABÁNÁL
Érkezők:
Takács Péter (Mezőkövesd – szabadon igazolhatóként)
Kölcsönbe érkezők:
Kölcsönből visszatérők:

Az utánpótlásból felkerültek:

Kiszemeltek: Fröhlich Roland
(Paks), Vukasin Polekszics (montenegrói, Szutjeszka Niksics – Montenegró)
Távozók:
Kölcsönbe távozók:
Kölcsönből visszatérnek klubjukhoz: –
Távozhatnak/ érdeklődnek irántuk:

TÉLI JÁTÉKOSMOZGÁS A VASASNÁL
Érkezők:

Kölcsönbe érkezők:
Kölcsönből visszatérők:

Az utánpótlásból felkerültek:

Kiszemeltek:
Szatmári Lóránd (MTK), Fröhlich Roland (Paks)
Távozók:
Kölcsönbe távozók:
Kölcsönből visszatérnek klubjukhoz: –
Távozhatnak/ érdeklődnek irántuk:

Legfrissebb hírek

A KTE a ráadásban lőtt góllal verte meg a Vidit, csak döntetlenre volt képes a DVTK – ez történt szombaton az NB II-ben

Labdarúgó NB II
Tegnap, 19:25

Szegeden is nyert az újonc Gyirmót

Labdarúgó NB II
Tegnap, 19:24

NS-infó: megszületett a megállapodás, Benbuali klubrekordért igazol Egyiptomba

Labdarúgó NB I
Tegnap, 10:50

A DVTK-tól távozott U-válogatott védő Olaszországban folytatja – hivatalos

Légiósok
Tegnap, 8:28

A belga La Louviere szerződtette Gruber Zsombort – hivatalos

Labdarúgó NB I
2026.08.14. 09:02

A Groningen bejelentette Csinger Márk szerződtetését – hivatalos

Labdarúgó NB I
2026.08.14. 08:00

Csinger és Tóth mellett Benbuali is távozhat az ETO-tól

Labdarúgó NB I
2026.08.14. 07:56

Fejlemények várhatók Gruber Zsombor átigazolásának ügyében

Labdarúgó NB I
2026.08.12. 19:25