NB I: sorakoznak a jelentkezők a Fradiban is játszó gólvágóért

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2015.12.31. 09:18
Mint beszámoltunk róla, minden bizonnyal távozik a labdarúgó NB II-ben szereplő Mezőkövesdtől a házi gólkirály, Máté János. A korábban a Debrecenben, a Videotonban és a Ferencvárosban is futballozó támadóért több élvonalbeli klub is érdeklődik.

Kilenc találattal vezeti a labdarúgó NB II-ben szereplő Mezőkövesd házi góllövőlistáját Máté János, akit a kövesdi szurkolók az ősz legjobbjának választottak meg. Ennek ellenére nem biztos, hogy a csatár a tavaszt is a borsodiaknál tölti.

„A vezetők két lehetőséget vázoltak fel: az első, hogy hosszabbítunk, mert nyáron lejár a szerződésem, a másik, hogy most értékesítenek. Eddig még nem sikerült megegyeznünk, folynak a tárgyalások a távozásomat illetően, mivel vannak élvonalbeli megkereséseim. December végéig, január elejéig eldől a sorsom. Kettős érzések vannak bennem: ha a klub is és én is jól járunk, akkor az élvonalba igazolok, de a sorsom sok dologtól függ” – mondta korábban Máté János.

A Nemzeti Sport úgy értesült, az NB I-es klubok közül a Békéscsaba, a Budapest Honvéd és a Vasas is szerződtetné a támadót.

TÉLI JÁTÉKOSMOZGÁS A BÉKÉSCSABÁNÁL
Érkezők:
Takács Péter (Mezőkövesd – szabadon igazolhatóként)
Kölcsönbe érkezők:
Kölcsönből visszatérők:

Az utánpótlásból felkerültek:

Kiszemeltek: Fröhlich Roland
(Paks), Máté János (Mezőkövesd) Vukasin Polekszics (montenegrói, Szutjeszka Niksics – Montenegró)
Távozók:
Kölcsönbe távozók:
Kölcsönből visszatérnek klubjukhoz: –
Távozhatnak/ érdeklődnek irántuk:

TÉLI JÁTÉKOSMOZGÁS A BUDAPEST HONVÉDNÁL
Érkezők:
Kölcsönbe érkezők:
Kölcsönből visszatérők:

Az utánpótlásból felkerültek:
Lukács Dániel (profi szerződést kapott)
Kiszemeltek: Máté János (Mezőkövesd), Wittrédi Dávid (Kozármisleny)
Távozók: Délczeg Gergely (Kisvárda), Fejes János (érdeklődnek iránta: Gyirmót), Ihrig-Farkas Sebestyén, Szemerédi Norbert
Kölcsönbe távozók:
Kölcsönből visszatérnek klubjukhoz: –
Távozhatnak/ érdeklődnek irántuk:

TÉLI JÁTÉKOSMOZGÁS A VASASNÁL
Érkezők:

Kölcsönbe érkezők:
Kölcsönből visszatérők:

Az utánpótlásból felkerültek:

Kiszemeltek:
Fröhlich Roland (Paks), Máté János (Mezőkövesd), Szatmári Lóránd (MTK)
Távozók:
Kölcsönbe távozók:
Kölcsönből visszatérnek klubjukhoz: –
Távozhatnak/ érdeklődnek irántuk:

Legfrissebb hírek

Fiatal védő érkezett az NB II-es Ajkához

Labdarúgó NB II
Tegnap, 9:15

NB I: a horvát élvonalból szerződtetett labdarúgót a Nyíregyháza

Labdarúgó NB I
2026.02.02. 15:19

Az Újpest volt az elmúlt hét főszereplője, de igazolt a DVSC is – piaci körkép

Labdarúgó NB I
2026.02.02. 08:34

„A Dárdai Pállal folytatott megbeszélések motiváltak” – az Újpest a honlapján is bejelentette Maiert

Labdarúgó NB I
2026.02.01. 16:26

Hazai pályán sem bírt a Mezőkövesddel a Karcag

Labdarúgó NB II
2026.02.01. 15:49

A mérkőzés szünetében bemutatták, Arne Maier immár az Újpest játékosa

Labdarúgó NB I
2026.01.31. 22:51

Tapasztalt Bundesliga-középpályás érkezik Újpestre – sajtóhír

Labdarúgó NB I
2026.01.31. 12:31

Hárman küzdhetnek a feljutásért – vasárnap rajtol az NB II tavaszi szezonja

Labdarúgó NB II
2026.01.31. 12:20
Ezek is érdekelhetik