„Az első tapasztalataimat Spanyolországon kívül Miskolcon, a DVTK-ban szereztem. Már több éve volt, de még mindig úgy emlékszem rá, mintha tegnap történt volna. Emlékszem arra a szorongó várakozásra, a bizonytalanságra, hogy egy új országba költözöm” – kezdte bejegyzését Gallardo.
„A kételyek, a motiváció és az izgalom, hogy azt csinálhatom, amit igazán szeretek, ami annyira izgat gyerekkorom óta: focizni. Hihetetlen volt és felejthetetlen. Vártak engem a repülőtéren, kedves gesztusokkal és a kommunikáció nagy nehézségeivel. A magyar nyelv lehetetlen, így angolul próbáltunk beszélni, én az andalúz-angol keverékemmel, ők a magyar-angollal, az ottani területre jellemző akcentussal” – emlékezett vissza.
„Ott voltam én, egy autóban két másik személlyel, akiket épp akkor ismertem meg, egy olyan táj, amely teljesen különbözött a Spanyolországban megszokottól, igyekeztem megválaszolni mindazt, amit tőlem kérdeztek, anélkül, hogy bármit is értettem volna. El tudjátok képzelni az arcomat, az ő arcukat és azt, ami az én fejemben lejátszódott. A feladat bonyolódott, de a hiányzó részeket mosollyal pótolták és csöndekkel.”
„Egyik alkalommal úgy érkeztem edzésre, hogy a pálya szélén rengeteg család állt a kezében egy festékes bödönnel. Azért jöttek, hogy lefessék a stadiont. Leesett az állam, annyira meglepődtem, azt gondoltam, ez valamilyen büntetés, de nem, egyszerűen a szurkolók ennyire magukénak érzik a klubot. Ebben a percben megértettem, hogy jól döntöttem és nem tévedtem, hogy a DVTK-hoz igazoltam. A kétségek eloszlottak, elfeledett érzések jöttek elő.”
„A debütálásom előtt elmagyarázták nekem, hogy a meccs befejezésekor a csapat egy kört tesz a stadionban, megköszönve a szurkolást, miközben az összes játékos együtt énekel a szurkolókkal. Nem értettem…”
„Aztán elérkezett a bemutatkozásom… Leírhatatlan, ahogy a lelátó együtt lélegzett a játékosokkal, soha nem láttam ehhez foghatót, soha nem fogom elfelejteni. Megható volt, az összes dalt megismertem és énekeltem velük, magyarul! Akik meglátogattak, mindig azt kérdezték, hogy mit keresek Miskolcon, a válaszra rájöttek, mikor látták, újjászülettem a Diósgyőr szurkolóinak köszönhetően!”
„Édesanyámmal beszélgettem Skype-on keresztül, mondtam neki, hogy leszaladok a piacra, 15 percre. Sosem voltam még ott. Amikor visszaértem, a mamám idegesen fogadott, be akarta jelenteni az eltűnésemet. Kiderült, négy és fél órán keresztül voltam lent… Ami ott történt, az maga volt az őrület. Minden sarkon megállítottak, mindenki ajándékozni akart nekem valamit, mindenkinek volt egy kedves szava, hihetetlen volt. Hát, így lett tizenöt percből kicsit több, izomlázam lett annyi ajándékot kaptam. Már több év eltelt, de továbbra sem találok szavakat. Annyira hálás vagyok, hogy nem tudom kifejezni. El kellett köszönnöm és ez volt életem egyik legszomorúbb pillanata. Nem akartam elmenni.”
„Magamba szívtam a magyarok kultúráját. Ha tanácsot kellene adnom azoknak, akiknek kétségei vannak afelől, hogy külföldre igazoljanak-e, az én véleményem: egyértelmű igen!” – zárta bejegyzését Gallardo.
