FTC: Doll Bundesliga- és válogatott ajánlatot mondott vissza klubjáért

2016.02.12. 07:58
null
Thomas Doll bajnoki címre tör, majd tovább építkezne a Ferencvárossal (Fotó: Hegedüs Gábor)
Hosszabb interjút készített a német FUNKE Sport Thomas Doll-lal, a Ferencváros labdarúgócsapatának vezetőedzőjével. A magyar listavezető trénere elmondta, lett volna lehetősége visszatérni Németországba, sőt, az egyik nemzeti csapat kispadjára csábították, de ő továbbra is a zöld-fehérek szakvezetőjeként tervez.

„Nem, dehogy!” – hangzott a válasz Thomas Dolltól arra a kérdésre, hogy az NB I-et a tavaszi szezon előtt 18 pontos előnnyel vezető Ferencváros megnyerte-e már a magyar bajnoki címet. Persze azt Doll is tudja, hogy az őszi szezon után mindenki a zöld-fehérek aranyérmére – az elsőre 2004 óta – számít, no meg arra, hogy ezt követően az európai kupaporondon is „alkot valamit” a Ferencváros.

„2013 végén írtam alá, hogy felépítsek itt valamit. A vezetőség az első perctől kezdve megbízott bennem és a stábomban, elfogadtak olyan döntéseket is, amelyek egyeseknek nem tetszhettek. Ez hozzátartozik ahhoz, ha valaki sikereket akar elérni. Amikor idejöttem, nem volt válogatott játékosunk. Jelenleg hét olyan futballistánk van, aki bekerülhet az Európa-bajnoki keretbe. A klubvezetők olyan játékosokat hoztak haza, mint Gera Zoltán vagy Hajnal Tamás, és ez nagyon fontos lépés volt a keret megerősítésének érdekében” – kezdte Doll, aki kapott egy általa nem túlzottan kedvelt kérdést is. Vajon mire lenne képes a Ferencváros a német Bundesligában?

„Nem szeretem a hasonló összehasonlításokat. Igyekszünk úgy fellépni a pályán, mint a Bayern vagy a Dortmund – erőszakos, gyors támadójátékra törünk. Természetesen ezt egy Bayern vagy Dortmund szintű csapat sokkal magasabb szinten műveli, mint az enyém. De úgy gondolom, reális esélyünk lenne bennmaradni a Bundesligában.”

Thomas Doll elárulta, többen is csábították – visszamehetett volna Németországba, sőt, egy nemzeti csapat kispadjára is leülhetett volna. Nem csábult el – a Ferencvárosnál akar építkezni.

„Nemrég volt egy érdeklődés a Bundesligából, és volt egy lehetőségem arra is, hogy átvegyem az egyik válogatott irányítását. De jelen pillanatban ezek az ajánlatok kevéssé érdekelnek – a jól végzett munka elismerésének tekintem őket. 2017 nyaráig élő szerződésem van a Ferencvárossal, és csak a csapatom fejlődésére kívánok koncentrálni” – vélekedett.

A Ferencváros az NB I tavaszi nyitányán a sereghajtó Békéscsaba otthonába látogat.

Legfrissebb hírek

Volt-e valaha jobb külföldi labdarúgója a Ferencvárosnak, mint Kristoffer Zachariassen? Szavazzon!

Labdarúgó NB I
5 perce

Bundesliga: megvan a Frankfurt első hazai győzelme ebben az idényben

Német labdarúgás
14 órája

Az FTC hazai pályán, a Balatonfüred idegenben nyert a férfi kézilabda NB I-ben

Kézilabda
17 órája

Az Újpest három meccse gólt sem lőtt a PAFC-nak; a Fradi még sosem kapott ki Kisvárdán

Labdarúgó NB I
23 órája

A cseh szakíró szerint Toon Raemaekers és Mariano Gómez valóságos erőgép

Európa-liga
Tegnap, 12:56

Olvasóink szerint Zachariassen után Mariano Gómez volt a Fradi legjobbja a Plzen ellen

Európa-liga
Tegnap, 11:11

Túl sok labdavesztés a Plzentől – a cseh lapok szerint a Ferencváros letámadása volt a kulcs

Európa-liga
Tegnap, 8:00

Borbély Balázs: Saját butaságainkból csináltunk drámát!

Európa-liga
2026.10.15. 23:45