Videoton: a Vidi II házi gólkirálya is Siófokon folytatja

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
2016.02.04. 16:29
A Videoton FC a hivatalos honlapján bejelentette, hogy újabb játékost adott kölcsön az NB II-ben szereplő Siófoknak: a Videoton II házi gólkirálya, a téli felkészülést a Vidi első csapatával végző Paudits Patrik fél évre kerül a Balaton partjára.

Paudits Patrik az NB III-ban az őszi szezon során 16 bajnoki mérkőzésen 10 gólt szerzett. A Videoton korábban Gábor Pétert, Baksa Dénest és Bognár Bencét is kölcsönadta a Siófoknak a fiataljai közül.

A fehérvári klub még egy bejelentést tett: az ősszel a Dunaújváros PASE együttesében futballozó Havasi Dániel visszatért a Videotonhoz, és tavasszal az NB III-as második csapatban játszik.

TÉLI JÁTÉKOSMOZGÁS A VIDEOTONNÁL
Érkezők: Haraszti Zsolt (FTC)
Kölcsönbe érkezők: Tischler Patrik (Puskás AFC)
Kölcsönből visszatérők:
Havasi Dániel (Dunaújváros PASE), Horváth Tamás (Puskás AFC)
Az utánpótlásból felkerültek:
Paudits Patrik
Kiszemeltek: Bódi Ádám (DVSC-Teva)
Távozók: Gyurcsó Ádám (Pogon Szczecin – Lengyelország, szabadon igazolhatóként), Mirko Ivanovszki (macedón, szabadon igazolható, érdeklődik iránta: Dinamo Bucuresti – Románia), Kleinheisler László (Werder Bremen – Németország), Szekeres Adrián (Gyirmót)
Kölcsönbe távozók: Baksa Dénes (Siófok), Bognár Bence (Siófok), Gábor Péter (Siófok), Horváth Tamás (Mezőkövesd), Filip Pajovics (szerb, Puskás AFC), Paudits Patrik (Siófok)
Kölcsönből visszatérnek klubjukhoz: –
Távozhatnak/ érdeklődnek irántuk: Lang Ádám, Alhassane Soumah (guineai, Mantova FC – Olaszország), Dinko Trebotic (horvát, Bnei Jehuda – Izrael, RNK Split – Horvátország)

Legfrissebb hírek

Videoton: a város szeretné, ha még az idén új tulajdonosa lenne a futballcsapatnak

Labdarúgó NB II
Tegnap, 15:23

A Csákvár korábbi szakvezetője vette át a Szeged-Csanád Grosics Akadémia irányítását

Labdarúgó NB II
2026.10.14. 17:37

A Paksi FC kétmillió eurós ajánlatot utasított vissza Szalai Józsefért – NS-infó

Labdarúgó NB I
2026.10.13. 12:28

Már nem Laczkó Zsolt a Szeged-Csanád Grosics Akadémia vezetőedzője – hivatalos

Labdarúgó NB II
2026.10.13. 11:54

A DVTK két, a Vidi három góllal nyert; Myke Ramos triplázott, Ádám Martin is betalált – ez történt az NB II-ben

Labdarúgó NB II
2026.10.10. 19:00

Fergetegesen kezdett, s hármat vágva nyert a Videoton

Labdarúgó NB II
2026.10.10. 18:55

Korábbi válogatott futballistát igazolt az NB II-es Kazincbarcika

Labdarúgó NB II
2026.10.06. 20:27

Újabb fiatal érkezett a nigériai akadémiáról – ezúttal Debrecenbe

Labdarúgó NB I
2026.10.03. 12:02