MK: Úgy játszunk, mintha 0–0-ról indulna a meccs – Horváth F.

2016.03.02. 14:52
Horváth Ferenc, a Videoton vezetőedzője a Ferencváros elleni kupavisszavágó előtt elmondta, úgy állnak a meccshez, mintha 0–0-ról indulna a párharc. Mint ismert, a két csapat első mérkőzésén a fehérváriak idegenben 1–0-ra nyertek.
„Ha lehetne választani az eddigi győzelmeink közül, akkor a szombati biztosan ott lenne a kedvencek között,mert tényleg az utolsó pillanatig mentek előre a srácok, aminek meg is lett a gyümölcse – erre a mentalitásra lehet építeni a Ferencváros ellen is. Úgy játszunk majd, mintha nulla-nulláról indulna a párharc, különösebben nem változtatunk a játékunkon amiatt, mert egygólos előnnyel várjuk a visszavágót, tehát szeretnénk gólt, gólokat szerezni ma este is. Minden együttes életében előfordul az, hogy egyszer-kétszer gyengébben játszik, a Fradinál úgy tűnik, ez az idő most jött el, ettől azonban az FTC nem lett gyengébb csapat, mint korábban. Kezdjük megszokni a Pancho Arénát is, ha a szurkolóink olyan hangulatot teremtenek, mint legutóbb, akkor tényleg hazai pályán érezhetjük magunkat”–mondta Horváth Ferenc a vidi.hu-nak.

A visszavágóról 18 órától élő közvetítést olvashat a Nemzeti Sport Online-on!
Legfrissebb hírek

Az FTC hazai pályán, a Balatonfüred idegenben nyert a férfi kézilabda NB I-ben

Kézilabda
33 perce

Videoton: a város szeretné, ha még az idén új tulajdonosa lenne a futballcsapatnak

Labdarúgó NB II
4 órája

Az Újpest három meccse gólt sem lőtt a PAFC-nak; a Fradi még sosem kapott ki Kisvárdán

Labdarúgó NB I
6 órája

A cseh szakíró szerint Toon Raemaekers és Mariano Gómez valóságos erőgép

Európa-liga
7 órája

Olvasóink szerint Zachariassen után Mariano Gómez volt a Fradi legjobbja a Plzen ellen

Európa-liga
9 órája

Túl sok labdavesztés a Plzentől – a cseh lapok szerint a Ferencváros letámadása volt a kulcs

Európa-liga
12 órája

Borbély Balázs: Saját butaságainkból csináltunk drámát!

Európa-liga
20 órája

Radnóti Dániel: Nem tudom, kinek az ötlete volt, hogy én kezdjek

Európa-liga
21 órája