FTC: A nemzetközi porondon is maradandót alkotnánk – Gera

2016.05.22. 13:35
Mint ismert, Gera Zoltán egy évvel meghosszabbította a szerződését a labdarúgó NB I-ben szereplő Ferencvárossal. A magyar válogatott középpályás elmondása szerint továbbra is motivált, megvédené együttesével a bajnoki címet, és a nemzetközi porondon is maradandót alkotnának.

„Az elmúlt két év elég jól sikerült, mind a csapat számára, mind nekem. Két évvel ezelőtt, amikor aláírtuk a szerződést, nem volt mindenki biztos abban, hogy képes vagyok még jól játszani. Örülök neki, hogy sikerült bebizonyítanom, még képes vagyok rá, és ennek a következménye, hogy meghosszabbítottuk a szerződést” – nyilatkozta Gera Zoltán a fradi.hu-nak.

„Nagyon örülök annak, hogy itt lehetek és újabb egy évig futballozhatok még a Fradiban. Minden támogatást megkaptam a klubtól, az edzőktől, és minden adva van, hogy élvezzem a játékot” – tette hozzá a válogatott középpályás.

„Minden évben motivált vagyok. A legfontosabb, hogy szeretem a játékot, egyáltalán nem kényszer vagy teher, hogy edzeni kell és meccseket játszani. Jó csapatban játszom, folyamatosan sikerélményeink vannak, ez egy futballista számára nagyon fontos. A motivációm az, hogy szeretném megmutatni, még mindig jó játékos vagyok. Az új szezonban meg akarjuk védeni a bajnoki címet, és a nemzetközi porondon is szeretnénk maradandót alkotni” – zárta mondandóját a több fórumon (Rangadó-gála, HLSZ-díjátadó) is a szezon legjobbjának megválasztott futballista.Gera Zoltán a fradi.hu-nak.

„Nagyon örülök annak, hogy itt lehetek és újabb egy évig futballozhatok még a Fradiban. Minden támogatást megkaptam a klubtól, az edzőktől, és minden adva van, hogy élvezzem a játékot” – tette hozzá a válogatott középpályás.

„Minden évben motivált vagyok. A legfontosabb, hogy szeretem a játékot, egyáltalán nem kényszer vagy teher, hogy edzeni kell és meccseket játszani. Jó csapatban játszom, folyamatosan sikerélményeink vannak, ez egy futballista számára nagyon fontos. A motivációm az, hogy szeretném megmutatni, még mindig jó játékos vagyok. Az új szezonban meg akarjuk védeni a bajnoki címet, és a nemzetközi porondon is szeretnénk maradandót alkotni” – zárta mondandóját a több fórumon (Rangadó-gála, HLSZ-díjátadó) is a szezon legjobbjának megválasztott futballista.

Legfrissebb hírek

Borbély Balázs: Túl kényelmesnek, körülményesnek éreztem a futballt

Labdarúgó NB I
2026.10.10. 19:55

Ötödik győztes meccsén ötgólos győzelmet aratott az FTC a Brest ellen a BL csoportkörében

Kézilabda
2026.10.10. 19:32

Egy 95. perces Dzsudzsák-tizenegyessel harcolt ki döntetlent a DVSC a Ferencváros otthonában

Labdarúgó NB I
2026.10.10. 18:55

Borbély Balázzsal első hazai bajnoki győzelmére készül a Ferencváros – a Lokit fogadja

Labdarúgó NB I
2026.10.10. 10:48

Borbély Balázs: Ha nem a futballt választom, talán orvos lennék

Labdarúgó NB I
2026.10.09. 07:06

Dombi Tibor: Legyünk bátrak a Fradi ellen!

Labdarúgó NB I
2026.10.08. 12:06

„Valami történik” – sejtelmes poszt a Ferencvárostól, főszerepben Böde Dániellel

Labdarúgó NB I
2026.10.07. 19:25

Az utolsó másodpercekben szerzett góllal nyert az FTC a CSM Bucuresti ellen

Kézilabda
2026.10.03. 17:38