Honvéd: Amerikában folytatja a kispestiek csatára

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
2016.05.07. 15:49
Mint beszámoltunk róla, Kemenes Szabolcs, Alekszandar Ignjatovics és Souleymane Youla lejátszotta búcsúmeccsét a labdarúgó NB I-ben szereplő Honvédban. Utóbbi elárulta azt is, Amerikában folytatja a pályafutását.

„Örülök, hogy itt lehettem, a lecserélésem pillanatában kissé szomorúan ballagtam le a pályáról – mondta Youla a Nemzeti Sportnak. – Ugyanakkor tudtam, hogy eljön ez a pillanat, hiszen már az előző szezonban befutott értem az amerikai ajánlat, így korábban eldőlt, hogy idén búcsúzom a klubtól.”Youla a Nemzeti Sportnak. – Ugyanakkor tudtam, hogy eljön ez a pillanat, hiszen már az előző szezonban befutott értem az amerikai ajánlat, így korábban eldőlt, hogy idén búcsúzom a klubtól.”

„Szombaton indulok az Egyesült Államokba, de amíg nem írjuk alá a papírokat, nem árulnám el, melyik klubhoz. Nagyon jól éreztem magam Kispesten, két sikeres idényt töltöttem itt, és mivel sok barátot szereztem, biztos, hogy a tengerentúlról is követem a csapat eredményeit.”

NYÁRI JÁTÉKOSMOZGÁS A BUDAPEST HONVÉDNÁL
Érkezők: –
Kölcsönbe érkezők: –
Kölcsönből visszatérők:
Vajda Dániel (Szigetszentmiklós)
Az utánpótlásból felkerültek/ profi szerződést kötöttek: –
Kiszemeltek: –
Távozók:–
Kölcsönbe távozók: –
Kölcsönből visszatérnek klubjukhoz: –
Távozhatnak/ érdeklődnek irántuk: Kemenes Szabolcs (lejár a szerződése, érdeklődnek iránta: Paksi FC), Alekszandar Ignjatovics (szerb, lejár a szerződése), Souleymane Youla (guineai, lejár a szerződése)

 

Legfrissebb hírek

Máris szerződést bontott a Brazíliából hazatért támadóval az NB II-es Csákvár

Labdarúgó NB II
2026.09.24. 21:55

Szexizmus és fizikai agresszió miatt kirúgta klubja Gonzalo Higuaín testvérét

Minden más foci
2026.09.23. 13:52

Pintér Dánielt behívták az amerikai U20-as válogatottba – az olimpia is ott lehet a távolabbi célok között

Minden más foci
2026.09.22. 20:15

Máris elismerően beszélnek Gazdag Dánielről a New Englandnél

Légiósok
2026.09.22. 19:06

Szerződésbontás az MTK-nál, két és fél év után távozik a bosnyák támadó

Labdarúgó NB I
2026.09.22. 13:33

Az ETO, a Nyíregyháza, az MTK és a ZTE is jelentett be új játékost a piaczárás után – körkép

Labdarúgó NB I
2026.09.21. 11:28

Hiába Messi újabb szabadrúgásgólja, sorozatban negyedszer játszott döntetlent az Inter Miami

Minden más foci
2026.09.21. 07:18

MLS: Gazdag Dániel elérte a 150-et, csapata óriási hajrával győzött

Légiósok
2026.09.20. 08:17