FTC: 12 mezőnyjátékossal kezdték meg a felkészülést

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
2016.06.11. 12:49
null
A Fradinál délelőttönként fizikai terhelésből van több, délután azért előkerül a labda is (Fotó: Szabó Miklós)
Edzésbe állt a labdarúgó NB I címvédője. A Ferencváros négy hét múlva BL-selejtezőn lép pályára, Thomas Doll vezetőedző azonban nincs könnyű helyzetben. A szakember a válogatott futballistáit egyelőre kénytelen nélkülözni, így mindössze tizenkét mezőnyjátékossal kezdhette meg a munkát.


Böde Dániel, Dibusz Dénes, Gera Zoltán, Nagy Ádám és Pintér Ádám a magyar, Stanislav Sesták a szlovák, Cristian Ramírez pedig a Copa Américán érdekelt ecuadori válogatottal vesz részt kontinenstornán. Kérdés, ki milyen állapotban – fáradtan, esetleg sérüléssel vagy éppen kecsegtető ajánlattal – tér majd vissza a szezont meghatározó BL-selejtezők előtt.

„Már két hete elkezdtem mozogni, futó és erősítő gyakorlatokat kellett önállóan végezni, vagyis az izomlázas fázisokon már akkor átestem – magyarázta a csapatkapitány, Gyömbér Gábor. – Az első edzésen csupán tizenkét mezőnyjátékos vett részt, ami nyilván szokatlan, magam nem tapasztaltam még hasonlót, ám azért megtaláltuk a módját, amellyel áthidaltuk ezt a nehézséget. Az első foglalkozáson, például, a bemelegítés után bedobtuk a labdát, játszottunk kicsit, rég voltunk már együtt, jó hangulatban fociztunk, kellett ez, hogy visszazökkenjünk az edzésekbe. Hosszú, egy hónapos szünetünk volt, tartalmasan telt, de hiányzott már a játék. Az általános felmérések is elkészültek az elmúlt napokban, vettek tőlünk vért, volt terheléses vizsgálat is. A folytatásban már az edzőink a szokásos módon építik fel a felkészülést, délelőttönként inkább a fizikai terhelésből van több, délután pedig előkerül a labda is.”

A csapatkapitány szerint az edzőmérkőzések okozhatnak komoly fejtörést a szakmai stábnak, ugyanis a bevett módszert, miszerint a labdarúgók eleinte csupán félidőket játszanak, szinte biztosan nem tudják alkalmazni. Megoldást jelenthetne, ha a klub NB III-as bajnoki címet nyerő csapatából töltik fel ideiglenesen a keretet, ám a fiatalok június ötödikén tudták le az utolsó fordulót, veszélyes lenne pihenő nélkül folytatni a munkát.

A FERENCVÁROS NYÁRI FELKÉSZÜLÉSI PROGRAMJA
A felkészülés kezdete: június 8.
FELKÉSZÜLÉSI MÉRKŐZÉSEK
Június 17.: Ferencváros–Szekszárd
Június 23.: Ferencváros–Cigánd

NYÁRI JÁTÉKOSMOZGÁS A FERENCVÁROSNÁL
Érkezők:
–
Kölcsönbe érkezők: –
Kölcsönből visszatérők:
Csilus Ádám (Soroksár, ?), Csilus Tamás (Kisvárda, ?), Haris Attila (Soroksár, ?), Kunsági Roland (Soroksár, ?), Valencsik Dávid (Soroksár, ?)
Az utánpótlásból felkerültek/ profi szerződést kötöttek: –
Kiszemeltek: Burak Camoglu (német-török, Borussia Dortmund II – Németország), Marvin Ducksch (német, Borussia Dortmund II – Németország), Fiola Attila (Puskás AFC), Huszti Szabolcs (Eintracht Frankfurt – Németország), Lovrencsics Gergő (Lech Poznan – Lengyelország), Stieber Zoltán (Hamburg, a tavasszal kölcsönben Nürnberg – Németország), Szalai Ádám (Hoffenheim, a tavasszal kölcsönben Hannover 96 – Németország), Rafael van der Vaart (holland, Real Betis – Spanyolország)
Távozók: –
Kölcsönbe távozók: –
Kölcsönből visszatérnek klubjukhoz: –
Távozhatnak/ érdeklődnek irántuk: Vladan Csukics (szerb, lejár a szerződése, visszavonul), Roland Lamah (belga, lejár a szerződése, érdeklődnek iránta: Crvena zvezda – Szerbia, Egyesült Államok, Katar, Kína), Nagy Ádám

Legfrissebb hírek

Női kézi: Győri-Lukács és Márton Gréta is visszatért a válogatott keretébe

Kézilabda
6 órája

Borbély Balázs: Túl kényelmesnek, körülményesnek éreztem a futballt

Labdarúgó NB I
2026.10.10. 19:55

Ötödik győztes meccsén ötgólos győzelmet aratott az FTC a Brest ellen a BL csoportkörében

Kézilabda
2026.10.10. 19:32

Egy 95. perces Dzsudzsák-tizenegyessel harcolt ki döntetlent a DVSC a Ferencváros otthonában

Labdarúgó NB I
2026.10.10. 18:55

Borbély Balázzsal első hazai bajnoki győzelmére készül a Ferencváros – a Lokit fogadja

Labdarúgó NB I
2026.10.10. 10:48

Borbély Balázs: Ha nem a futballt választom, talán orvos lennék

Labdarúgó NB I
2026.10.09. 07:06

Dombi Tibor: Legyünk bátrak a Fradi ellen!

Labdarúgó NB I
2026.10.08. 12:06

„Valami történik” – sejtelmes poszt a Ferencvárostól, főszerepben Böde Dániellel

Labdarúgó NB I
2026.10.07. 19:25