HLSZ: Véber György vezeti a klub nélküliek válogatottját

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2016.06.17. 08:06
Július 7. és 10. között az ausztriai Steinbrunnban (a burgenlandi Büdöskúton) négycsapatos nemzetközi tornán vesz részt a Hivatásos Labdarúgók Szervezetének válogatottja, amelyben lejárt szerződésű, illetve szerződés nélküli játékosok mutathatják meg magukat játékosügynököknek, illetve klubok képviselőinek.

A HLSZ június 27-ig meghosszabbította a labdarúgótornára való jelentkezést, de óriási az érdeklődés. Az eseményre az ausztriai Büdöskúton (Steinbrunn) kerül sor, a csapatot pedig a korábbi újpesti játékos, a többek között Pápán és Mezőkövesden is edzősködő Véber György irányítja.

A HLSZ elsősorban – mint mindig – a lejárt szerződésű, szabadon igazolható futballisták jelentkezését várja, a kiválasztásra július 1-jén, pénteken kerül sor a csepeli stadionban, és a tervek szerint július 4-én is tart egy foglalkozást a szakmai stáb. A kiutazó keret nagy lehetőség előtt áll, hiszen Magyarország mellett Ausztria, Németország és Svájc is csatlakozott a kezdeményezéshez, várhatóan ezen országokból is érkeznek játékosügynökök, így aki valóban ügyes, és bizonyít a július 7. és 10. között sorra kerülő tornán, akár légiósnak is állhat…

Az utazás és a kint tartózkodás teljes költségét a HLSZ állja – a labdarúgóknak csak a futballra kell koncentrálniuk.

Legfrissebb hírek

Csoboth Kevin Törökországba igazolt – hivatalos

Légiósok
2025.09.10. 19:05

Továbbadhatják a Fraditól vett Traorét, lesz pénz Csobothra is, közel a bejelentés

Légiósok
2025.09.10. 12:05

Szánthó Regő a Vasas II-vel készül és várja az új lehetőséget

Labdarúgó NB II
2025.09.08. 14:09

Balogh Botond aláírt Törökországban – hivatalos

Légiósok
2025.09.08. 12:49

DVTK: Kovács Zoltán többet igazolt, mint ahogy előzetesen tervezte

Labdarúgó NB I
2025.09.08. 08:20

Zsótérral lett teljes a Vidi kerete, az Ajka és a Kozármisleny is aktív volt a piaci hajrában – NB II-es átigazolási körkép

Labdarúgó NB II
2025.09.06. 12:33

Rutinos támadóval lett teljes a Kozármisleny kerete

Labdarúgó NB II
2025.09.05. 19:14

Két év után távozott a rutinos támadó Kozármislenyből – hivatalos

Labdarúgó NB II
2025.09.04. 21:28
Ezek is érdekelhetik