Debrecen: a szakmai igazgató is portugál lesz az akadémián

MTI MTIMTI MTI
2016.07.13. 13:26
A Debreceni Labdarúgó Akadémia (DLA) portugál szakemberekkel erősíti az utánpótlásnevelő munkát – jelentette be a város polgármestere a szerdai sajtótájékoztatón, amelyen bemutatták a három portugál edzőt.

Papp László (Fidesz-KDNP) azt mondta, a DLA a megkezdett minőségi munkát magasabb szintre kívánja emelni, ezért határozták el, hogy portugál szakembereket szerződtetnek.

„A debreceni labdarúgás jövője az utánpótlásnevelésen múlik, ezért a legfontosabb, hogy növeljük az itteni labdarúgás megtartó erejét, amelyhez a szakmai munka további erősítése elengedhetetlen" – hangsúlyozta a polgármester.

Papp László utalt arra, hogy a DLA munkáját a Magyar Labdarúgó-szövetség azzal is elismerte, hogy regionális központtá nyilvánította az akadémiát az alapítást követő öt év eredményei alapján.

A 2017-es év infrastrukturális fejlesztései között Papp László megemlítette, hogy fedett pályát, csarnokot kívánnak építeni az akadémia főépülete mellett, annak érdekében, hogy téli üzemmódra is alkalmassá tegyék a létesítményt.

Herczeg András, a DLA ügyvezető igazgatója kifejtette, a labdarúgó-akadémián folyó még hatékonyabb és eredményesebb munka érdekében nyitni kell külföld felé, ezért is foglalkoztatják a portugál edzőket. A szakmai igazgató Luis Castro lesz, a 6-11 éves korosztály képzéséért Roberto Morais, míg a 12-16 éves korúak neveléséért Gilberto Freitas felel július elejétől.

 

Legfrissebb hírek

Dzsudzsák-öröm és debreceni pontmentés a Groupamában

Labdarúgó NB I
2026.10.10. 21:56

Borbély Balázs: Túl kényelmesnek, körülményesnek éreztem a futballt

Labdarúgó NB I
2026.10.10. 19:55

Egy 95. perces Dzsudzsák-tizenegyessel harcolt ki döntetlent a DVSC a Ferencváros otthonában

Labdarúgó NB I
2026.10.10. 18:55

Plamen Andreev: lusta csatárból lett jó kapus

Labdarúgó NB I
2026.10.10. 12:23

Borbély Balázzsal első hazai bajnoki győzelmére készül a Ferencváros – a Lokit fogadja

Labdarúgó NB I
2026.10.10. 10:48

Dombi Tibor: Legyünk bátrak a Fradi ellen!

Labdarúgó NB I
2026.10.08. 12:06

Szenvedéllyel csiszolja a gyémántokat – interjú Tisza Tiborral

Képes Sport
2026.10.06. 17:56

Újabb fiatal érkezett a nigériai akadémiáról – ezúttal Debrecenbe

Labdarúgó NB I
2026.10.03. 12:02