DVSC: a klubikon fiával is profi szerződést kötöttek

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
2016.07.25. 11:39
A labdarúgó NB I-ben szereplő DVSC a hivatalos honlapján adta hírül, hogy Kovács Péter után további hét utánpótláskorú játékosával, köztük Kerekes Zsombor fiával, Krisztiánnal is profi szerződést kötött.

A két korosztályos válogatott támadó, a 19 esztendős Bíró Péter és a 18 éves Kerekes Krisztián egyelőre a klub NB III-as együttesét erősíti, míg a 19 éves középpályást, Kozák Achilles Kálmánt és a 20 esztendős védőt, Balogh Krisztiánt minden bizonnyal kölcsönadják felnőttcsapatoknak, amelyeknél tovább fejlődhetnek.Bíró Péter és a 18 éves Kerekes Krisztián egyelőre a klub NB III-as együttesét erősíti, míg a 19 éves középpályást, Kozák Achilles Kálmánt és a 20 esztendős védőt, Balogh Krisztiánt minden bizonnyal kölcsönadják felnőttcsapatoknak, amelyeknél tovább fejlődhetnek.

A 16 éves Zsóri Dániel az U17-es, a 14 esztendős Kabály Márk és a vele egyidős Maruscsák Jan az U15-ös gárdában szerepel.

Kerekes Krisztián vezetékneve ismerős lehet a debrecenieknek, válogatott labdarúgó édesapja, Zsombor három bajnoki címet szerzett a Lokival.

Herczeg András 2014-ben úgy fogalmazott, Krisztián játéka hasonlít apjáéhoz, ugyanolyan jó felépítésű, gólérzékeny labdarúgó, aki rendre jól érkezik a kapu elé.

Májusban a 16 éves kapussal, Kovács Péterrel kötött profi szerződést a DVSC labdarúgócsapata.

NYÁRI JÁTÉKOSMOZGÁS A DVSC-NÉL
Érkezők:
Bokros Tibor
(Balmazújváros), Koval Viktor (Dunaújváros), Karol Mészáros (szlovák, Puskás Akadémia), Danilo Szekulics (szerb, Vojvodina – Szerbia)
Kölcsönbe érkezők:
Kölcsönből visszatérők:
Geoffrey Castillion (holland, Puskás Akadémia), Karikás Krisztián (Balmazújváros, ?), Nagy Kevin (Balmazújváros), Szilvási Péter (Mezőkövesd), Varga Kevin (Balmazújváros, ?)
Az utánpótlásból felkerültek/ profi szerződést kötöttek: Kovács Péter, Bíró Péter, Kerekes Krisztián, Kozák Achilles Kálmán, Balogh Krisztián, Zsóri Dániel, Kabály Márk, Maruscsák Jan
Kiszemeltek:
Botka Endre (Honvéd), Braniszlav Danilovics (szerb, Videoton, legutóbb Puskás Akadémia, kölcsönben), Daru Bence (Zalaegerszeg), Tóth Milán (MTK)
Távozók: Bódi Ádám (Videoton), Adamo Coulibaly (francia, szabadon igazolható, érdeklődnek iránta: Troyes – Franciaország), Deczki Máté (Stoke City – Anglia), Kártik Bálint (Nyíregyháza), Lázár Pál (DVTK, szabadon igazolhatóként), Máté Péter (Nyíregyháza), Ibrahima Sidibe (szenegáli, KSK Hasselt – Belgium, szabadon igazolhatóként)
Kölcsönbe távozók: Balogh Krisztián (Balmazújváros), Sós Bence (ismét Mezőkövesd)
Kölcsönből visszatérnek klubjukhoz:

Távozhatnak/ érdeklődnek irántuk: Varga József (Videoton)

Legfrissebb hírek

Külföldről érkezik a DVSC új vezetőedzője

Labdarúgó NB I
5 órája

Szegedről jön a KTE harmadik igazolása – hivatalos

Labdarúgó NB II
9 órája

Női kézi NB I: Jovovicsot megműtötték Madridban, ugyanott, ahol Marcelót és Zidane-t is kezelték

Kézilabda
Tegnap, 17:04

Az MTK szerződtette a Kecskemét csapatkapitányát – hivatalos

Labdarúgó NB I
Tegnap, 9:51

Ajkáról érkezik kapus Kecskemétre a távozó Varga Bence helyére

Labdarúgó NB II
2026.05.19. 10:52

„Mim Gergely kész a visszatérésre, egy új feladatra”

Labdarúgó NB I
2026.05.18. 15:03

ZTE: két érkező hamarosan aláírhat; Akpe újabb kérője; többen távoznak

Labdarúgó NB I
2026.05.18. 14:10

Navarro: A vezetők úgy döntöttek, nem hosszabbítanak

Labdarúgó NB I
2026.05.17. 13:21
Ezek is érdekelhetik