DVTK: korábbi kecskeméti légiós is érkezhet Diósgyőrbe

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
2016.07.13. 10:48
A Nemzeti Sport Online értesülései szerint a DVTK szerződtetheti a 2013 és 2015 között Kecskeméten futballozó szerb védőt, Dejan Karant.

A DVTK vezetőedzője, Horváth Ferenc még Kecskemétről ismerheti Karant – a szakember első élvonalbeli klubja a KTE volt a 2012–2013-as idényben –, aki 55 meccsen játszott korábban az NB I-ben és egy gólt szerzett.

A legutóbb az albán KF Tiranában játszó, jelenleg szabadon igazolható 27 éves belső védő az ötödik nyári szerzeménye lehetne a Diósgyőrnek, és a harmadik légiós.

A Nemzeti Sport Online úgy tudja, hogy Karan ügyében előrehaladott egyeztetések folynak, ugyanakkor egy újabb (Diego Vela után) spanyol középpályás is érkezhet a DVTK-hoz, az ő ügyében is közel az egyezség.

NYÁRI JÁTÉKOSMOZGÁS A DVTK-NÁL
Érkezők: Murtaz Dausvili (grúz, Karpati Lviv – Ukrajna), Lázár Pál (DVSC, szabadon igazolhatóként), Ugrai Roland (Haladás), Diego Vela (spanyol, Racing Ferrol – Spanyolország)
Kölcsönbe érkezők: –
Kölcsönből visszatérők:
–
Az utánpótlásból felkerültek/ profi szerződést kötöttek: Szabó II Balázs
Kiszemeltek: Dejan Karan (szerb, szabadon igazolható, legutóbb FK Tirana – Albánia), Makrai Gábor (Puskás Akadémia, legutóbb kölcsönben Csákvár), Spandler Csaba (Puskás Akadémia, legutóbb kölcsönben Csákvár)
Távozók: Barczi Dávid (Videoton, szabadon igazolhatóként), Egerszegi Tamás (Mezőkövesd, szabadon igazolhatóként), Grumics Miroszlav (szerb-magyar, szabadon igazolható, érdeklődnek iránta: Gyirmót), Manjrekar James (kanadai, Vasas), Koman Vladimir (szabadon igazolható, érdeklődnek iránta: FK Orenburg – Oroszország), Kovács Gábor (Paks, szabadon igazolhatóként)
Kölcsönbe távozók: –
Kölcsönből visszatérnek klubjukhoz: Novothny Soma (SSC Napoli – Olaszország)
Távozhatnak/ érdeklődnek irántuk: Elek Ákos, Georges Henri Griffiths (elefántcsontparti)

 

 

Legfrissebb hírek

Máris szerződést bontott a Brazíliából hazatért támadóval az NB II-es Csákvár

Labdarúgó NB II
2026.09.24. 21:55

Megvan a Sopron és a Diósgyőr ellenfele a kosárlabda Euroligában – Lelik egy lepattanó híján tripla duplázott

Kosárlabda
2026.09.23. 20:33

Szerződésbontás az MTK-nál, két és fél év után távozik a bosnyák támadó

Labdarúgó NB I
2026.09.22. 13:33

Az ETO, a Nyíregyháza, az MTK és a ZTE is jelentett be új játékost a piaczárás után – körkép

Labdarúgó NB I
2026.09.21. 11:28

Feczkóval a Gyirmótot is legyőzte a DVTK, a Kövesd ötgólos meccsen verte meg a Barcikát

Labdarúgó NB II
2026.09.19. 21:10

Bombagól biztosította be a DVTK első 2026-os hazai bajnoki sikerét

Labdarúgó NB II
2026.09.19. 18:52

NS-infó: a ZTE mégsem szerződteti a szerb balhátvédet

Labdarúgó NB I
2026.09.19. 16:34

Osztrák labdarúgó szerződtetését jelentette be a Nyíregyháza

Labdarúgó NB I
2026.09.18. 13:38