Mezőkövesd: 82-szeres válogatott csatár lehet Pintér nagy fogása

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
2016.07.08. 11:25
null
Kink távozását hivatalos honlapján jelentette be az SJK (Fotó: sjk2007.fi)
A finn élvonalbeli SJK labdarúgócsapata hivatalos honlapján adta hírül, hogy távozik az együttestől a korábban Győrben és Kaposváron futballozó, 82-szeres észt válogatott csatár, Tarmo Kink, aki visszatér Magyarországra.

 

„Nagyon boldog vagyok, hogy egy ilyen nagy szurkolótáborral rendelkező, profi klubnál játszhattam, mint az SJK. Harmincévesen azonban már gondolnom kell a jövőmre, a családomra, ilyen szerződést nem biztos, hogy kapnék még a jövőben. A magyar első osztályt ráadásul ismerem, hiszen játszottam ott korábban néhány szezont. Mindenkinek köszönöm az eddigi támogatását” – búcsúzkodott a finn élvonalban 12 meccsen két gólt szerző Tarmo Kink az SJK honlapján.

A Nemzeti Sport Online Finnországból származó értesülései szerint Kink Pintér Attila hívására Mezőkövesdre szerződhet, ma érkezik Magyarországra és még a héten szerződést is köthet. Kink a 2009–2010-es szezonban dolgozott együtt először Pintér Attilával Győrben, majd 2013-ban a szakember hívta vissza az olasz Varesétől az ETO-hoz, amellyel aztán bajokságot is nyert.

Kink az NB I-ben újonc Mezőkövesd nyolcadik nyári szerzeménye lesz, és a hatodik légiós. Ő lehet azonban a legrutinosabb érkező, tekintve, hogy 82-szeres észt válogatott, szerepelt már több meccsen BL- és El-selejtezőben is. Az SJK-hoz idén januárban érkezett, de korábban légióskodott Skóciában, Olaszországban, Ukrajnában és játszott az angol másodosztályú Middlesbrough-nál is.

 

NYÁRI JÁTÉKOSMOZGÁS A MEZŐKÖVESD-ZSÓRYNÁL
Érkezők: Egerszegi Tamás (DVTK, szabadon igazolhatóként), Gohér Gergő (Soroksár), Hudák Dávid (szlovákiai, Slovan Bratislava – Szlovákia), Marek Strestík (cseh, MTK), Tomás Tujvel (szlovák, Videoton)
Kölcsönbe érkezők: Stipe Bacelic-Grgic (horvát, Puskás Akadémia), Devecseri Szilárd (Haladás, ismét kölcsönbe), Branko Pauljevics (szerb-magyar, Puskás Akadémia), Sós Bence (DVSC, ismét kölcsönbe), Vági András (Paks, ismét kölcsönbe)
Kölcsönből visszatérők: Baracskai Roland (Sopron), Ribánszki László (szlovákiai, Kisvárda)
Az utánpótlásból felkerültek/ profi szerződést kötöttek:
Kiszemeltek: Czuczi Márton (Szigetszentmiklós), Mihai Dina (román, AEL Limassol – Ciprus), Tarmo Kink (észt, SJK – Finnország), Lencse László (Puskás Akadémia, legutóbb Újpest, kölcsönben), Ivo Táborsky (cseh, Teplice – Csehország),Jan Vosahlík (cseh, Slavia Praha – Csehország)
Távozók: Bagi István (Békéscsaba), Nánási Balázs (felsőtárkányi kölcsön után Cegléd), Tajthy Tamás (ETO FC Győr)
Kölcsönből visszatérnek klubjukhoz: Horváth Tamás (Videoton), Szatmári Lóránd (MTK), Szilvási Péter (Debrecen), Tóth László (Puskás Akadémia)
Távozhatnak/ érdeklődnek irántuk: Csirmaz István, Nagy József, Tamási Zsolt

Legfrissebb hírek

NS-infó: a Qarabaghoz tartó Várkonyi elbúcsúzott, Joao Victor is hiányzik, de jött egy új brazil kiszemelt

Labdarúgó NB I
1 órája

Könyves Norbert: Még nem hagyom abba!

Labdarúgó NB II
23 órája

NB II: új játékos Ajkán és a BVSC-nél, egy távozó Kozármislenyben

Labdarúgó NB II
Tegnap, 11:33

Új igazolást jelentett be a Loki – Sergi Samper BL-meccsen is játszott a Barcelonában

Labdarúgó NB I
2026.06.27. 10:44

Szerbiából igazolt jobbhátvédet az NB II-es Szeged

Labdarúgó NB II
2026.06.27. 00:38

Az NB II-es FC Ajka kapust és védőt szerződtetett

Labdarúgó NB II
2026.06.26. 17:51

Kölcsönadta fiatal támadóját a Vasas az NB II-es Mezőkövesdnek

Labdarúgó NB II
2026.06.26. 16:51

NB III: az élvonalból igazolt a Haladás, befejezte pályafutását a rutinos pécsi kapus

Labdarúgó NB II
2026.06.25. 23:56
Ezek is érdekelhetik