NB II: az élvonalból szerződtetett támadót a Szolnoki MÁV

Vágólapra másolva!
2016.07.28. 09:09
Az NB I-es Mezőkövesd hivatalos honlapján jelentette be, hogy kölcsönadta Csirmaz Istvánt a másodosztályú Szolnoki MÁV-nak.

A 21 éves támadó az előző szezonban a Felsőtárkányban szerepelt kölcsönben, ám az őszi idényben már a Mezőkövesddel készült, és két összecsapáson pályára is lépett Pintér Attila csapatában.

Mint a klub honlapja írja, Csirmaz István a nyári felkészülést még Mezőkövesden kezdte meg, ám próbajátékra hívta a Szolnoki MÁV. Mivel a futballista megfelelt, így a 2016–2017-es szezont az NB II-es gárdánál tölti.

NYÁRI JÁTÉKOSMOZGÁS A SZOLNOKI MÁV-NÁL
Érkezők:
Balogh Miklós (Szeged 2011), Hajba Tamás (Ajka), Molnár F. Tamás (Szeged 2011, szabadon igazolhatóként), Olasz Dénes (Somos SE)
Kölcsönbe érkezők: Csirmaz István (Mezőkövesd), Pintér Norbert (Balmazújváros)
Kölcsönből visszatérők:
Az utánpótlásból felkerültek:
Kiszemeltek: Fejes János (Soroksár, szabadon igazolható)
Távozók: Búrány Zoltán (szabadon igazolható), Balajti Ádám (ETO FC Győr, szabadon igazolhatóként), Fritz Attila (SZTK-Erima, szabadon igazolhatóként), Gajdos Zsolt (Puskás Akadémia), Hamar Ádám (Jászberény, szabadon igazolhatóként), Hrabina Alex (szabadon igazolható),Lengyel Béla (Kisvárda), Lőrinczy Attila (szabadon igazolható), Nagy István (Békéscsaba), Urbin Péter (Békéscsaba), Vermes Krisztián (Kisvárda), Villám Balázs (ZTE FC, szabadon igazolhatóként), Zsdrál Miroszlav (szabadon igazolható), Zvara Dávid (szabadon igazolható)
Kölcsönbe távozók:
Kölcsönből visszatérnek klubjukhoz: Horváth Péter (MTK, onnan Sopron)
Távozhatnak/ érdeklődnek irántuk:

 

Legfrissebb hírek

Három csapat remek idénykezdete is vaskos meglepetés az NB II-ben

Labdarúgó NB II
2025.09.12. 12:23

Csoboth Kevin Törökországba igazolt – hivatalos

Légiósok
2025.09.10. 19:05

Oroszországba adta kölcsön örmény játékosát az FTC – hivatalos

Labdarúgó NB I
2025.09.10. 18:01

Nigériai támadót igazolt a Kazincbarcika – hivatalos

Labdarúgó NB I
2025.09.10. 16:30

Továbbadhatják a Fraditól vett Traorét, lesz pénz Csobothra is, közel a bejelentés

Légiósok
2025.09.10. 12:05

A diagnózis: hónapok kellenek Tóth Balázs visszatéréséhez

Labdarúgó NB I
2025.09.10. 09:48

Szánthó Regő a Vasas II-vel készül és várja az új lehetőséget

Labdarúgó NB II
2025.09.08. 14:09

Balogh Botond aláírt Törökországban – hivatalos

Légiósok
2025.09.08. 12:49
Ezek is érdekelhetik