DVSC: „Győzni, győzni és mindent megtenni a sikerért”

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2016.08.16. 10:16
Leonel Pontes, a Debrecen új vezetőedzője csak a győzelmet tartja elfogadhatónak, és a fiatal tehetségekre alapozna – mondta el dr. Róka Géza, a DVSC Labdarúgó Zrt. vezetője a Sport Tv hétfői, Mai helyzet című műsorában.

Róka Géza a Loki évadbeli céljai közt megemlítette a bajnoki cím megszerzését, emellett állandósítani szeretnék a helyüket a nemzetközi porondon. Róka Géza a Loki évadbeli céljai közt megemlítette a bajnoki cím megszerzését, emellett állandósítani szeretnék a helyüket a nemzetközi porondon.

„Leonel Pontesnek, a Loki új vezetőedzőjének kiválasztásakor a portugál vonal szem előtt tartása tudatos volt, mert biztosítja a folytonosságot, az összhangot a már korábban szerződtetett három, szintén portugál szakemberrel, akik az utánpótlással dolgoznak” – emelte ki a rekordnak számító, mintegy 150 pályázat elbírálásának fő elvét Róka Géza a Mai helyzet című műsorban.

Pontes ráadásul a fiatalokra építene, számít majd a Debreceni Labdarúgó Akadémiáról érkező ifjú tehetségekre.

Mint azt Róka elárulta, Pontes személyes filozófiája az állandó győzni akarás, csak a győzelmet hajlandó elfogadni – ebben is teljes az egyetértés közte és a DVSC vezetősége közt. Róka Géza a Sport Tv kérdésére válaszolva hozzátette, az idei szezonra kitűzött céljuk a magyar bajnoki elsőség mellett a nemzetközi kupás helyezés, és a csapat helyének állandósítása a nemzetközi futballporondon.

 

Legfrissebb hírek

NB I: íme, a 20. forduló válogatottja a Nemzeti Sportnál

Labdarúgó NB I
13 órája

A DVSC-nek elege lett Rúsz Márton játékvezetőből

Labdarúgó NB I
14 órája

NB I: a horvát élvonalból szerződtetett labdarúgót a Nyíregyháza

Labdarúgó NB I
2026.02.02. 15:19

Egy szerencsés góllal szakadt meg a Nyíregyháza ötmeccses nyeretlenségi sorozata

Labdarúgó NB I
2026.02.01. 21:38

Gruber gólja döntött, az FTC nyerte meg a Paks elleni rangadót

Labdarúgó NB I
2026.02.01. 17:14

Nem bírt egymással a DVTK és a Kisvárda Miskolcon

Labdarúgó NB I
2026.02.01. 14:35

Turkuban megműtötték a DVTK válogatott védőjét

Labdarúgó NB I
2026.02.01. 11:07

Windecker József: Csak védekezve nem érhetünk el jó eredményt

Labdarúgó NB I
2026.02.01. 10:01
Ezek is érdekelhetik