MTK: két középpályás is három évre aláírt – hivatalos

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
2016.08.17. 12:20
Korozmán Kevin és Lustyik Levente három évre aláírt a labdarúgó NB I-ben szereplő MTK-hoz.

Korozmán Kevin mind a hat mérkőzésén pályára lépett a kék-fehér együttesnek az NB I-es szezonban, míg Lustyik Levente az U17-es csapat tagja. Mind a ketten három évre aláírtak az MTK-hoz – írja az mtkbudapest.hu.

„Levente hatos poszton játszó, belső középpályás, az 1999-es korosztály tagja – mutatta be Lustyikot Tamási Zsolt, a Sándor Károly Labdarúgó Akadémia szakmai igazgatója. – Nagyon céltudatos, korát meghazudtolóan érett gondolkodású fiatalemberről van szó, aki rengeteget fejlődött az akadémiai évek alatt. Igazi vezéregyéniség a pályán és azon kívül is. Jó a párharcokban, már nem kapkod annyira a támadásépítésben, mint korábban, és a taktikai érettsége is átlag fölötti.”

NYÁRI JÁTÉKOSMOZGÁS AZ MTK-NÁL
Érkezők:
Borbély Bálint (Békéscsaba), Szabó Bence (Szigetszentmiklós), Drazsen Okuka (DVTK), Varga Szabolcs (SC Heerenveen – kölcsön után végleg)
Kölcsönbe érkezők: –
Kölcsönből visszatérők:
Korozmán Kevin (Soroksár), Szatmári Lóránd (Mezőkövesd)
Az utánpótlásból felkerültek/ profi szerződést kötöttek: Forgács Péter, Hinora Kristóf, Lustyik Levente, Takács Ronald
Kiszemeltek:

Távozók: Cseke Benjámin (Újpest, kölcsön után végleg), Hajdú Ádám (Bp. Honvéd), Horváth Péter (Soproni VSE), Nagy Tibor (Újpest, kölcsön után végleg), Marek Strestík (Mezőkövesd), Szalai András (Paks)
Kölcsönbe távozók: Asztalos Dávid (Cegléd), Deutsch Bence (ZTE), Fadgyas Tamás (ZTE), Hujber Tamás (Kaposvár), Pintér András (Kaposvár), Talabér Attila (Kisvárda), Khaly Iyane Thiam (szenegáli, Chicago Fire – Egyesült Államok), Tóth Ferenc (Vác)
Kölcsönből visszatérnek klubjukhoz: –
Távozhatnak/ érdeklődnek irántuk:
–

Legfrissebb hírek

Máris szerződést bontott a Brazíliából hazatért támadóval az NB II-es Csákvár

Labdarúgó NB II
19 órája

Döntött Verstappen csapattársáról a Red Bull – hivatalos

F1
2026.09.23. 09:38

Szerződésbontás az MTK-nál, két és fél év után távozik a bosnyák támadó

Labdarúgó NB I
2026.09.22. 13:33

Az ETO, a Nyíregyháza, az MTK és a ZTE is jelentett be új játékost a piaczárás után – körkép

Labdarúgó NB I
2026.09.21. 11:28

NS-infó: a ZTE mégsem szerződteti a szerb balhátvédet

Labdarúgó NB I
2026.09.19. 16:34

Osztrák labdarúgó szerződtetését jelentette be a Nyíregyháza

Labdarúgó NB I
2026.09.18. 13:38

ZTE: elefántcsontparti, gambiai, nigériai és szenegáli légiós is jött a második csapatba

Labdarúgó NB I
2026.09.17. 16:07

Klubja új szerződéssel jutalmazta az első gólját megszerző Turi Géza Dávidot

Angol labdarúgás
2026.09.17. 15:30