DVTK: a lett játékos akár már a hétvégén bemutatkozhat

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
2016.10.20. 16:55
Reggel már beszámoltunk róla, hogy a labdarúgó NB I-ben szereplő Diósgyőr a lett válogatott Vitalijs Jagodinskisszel erősítheti meg a keretét. A klub sportigazgatója, Benczés Miklós a dvtk.eu-nak nyilatkozott a játékos szerződtetéséről és a csapat sérültjeiről.

„Mindenképpen szükségünk van a csapat megerősítésére az eddigi szereplés miatt, illetve több játékos kidőlt a védelemből – mondta el Benczés. – Tamás Márkot kiválóan helyettesítette Mahalek Marcell, de Lázár Pál agyrázkódása is jelezte, hogy belső védőre van szükségünk."Benczés. – Tamás Márkot kiválóan helyettesítette Mahalek Marcell, de Lázár Pál agyrázkódása is jelezte, hogy belső védőre van szükségünk."

„Egy olyan, meghatározó játékost találtunk, aki csapat nélkül van, ezért az átigazolási szezonon kívül Diósgyőrbe jöhet – folytatta a sportigazgató. – Több klub is érdeklődik a lett válogatott Vitalijs Jagodinskis iránt, aki napok óta Horváth Ferenc edzéseit látogatja. Folyamatosan tárgyalunk, egyre több részletet sikerül tisztázni, de a szerződést még nem írtuk alá. Azon dolgozunk, hogy akár már a hétvégi bajnokin a keret tagja lehessen."

A 24 éves lett középső védő eddig 10 alkalommal szerepelt a válogatottban – ellenünk végig a pályán volt az októberi Lettország–Magyarország vb-selejtezőn (0–2).

Benczés azt is elmondta, hogy a combizomszakadása miatt a napokban megműtött Tamás Márk várhatóan három hónap múlva léphet pályára, illetve hogy a Videoton ellen agyrázkódást szenvedő Lázár Pál a hétvégén ismét játszhat.

Legfrissebb hírek

Megvan a Sopron és a Diósgyőr ellenfele a kosárlabda Euroligában – Lelik egy lepattanó híján tripla duplázott

Kosárlabda
2026.09.23. 20:33

A Puskás Arénától a falusi pályákig

Minden más foci
2026.09.23. 12:03

December elején pótolják a Ferencváros–Kispest-Honvéd meccset – megvannak az idei fordulók pontos kezdési időpontjai

Labdarúgó NB I
2026.09.21. 13:41

Feczkóval a Gyirmótot is legyőzte a DVTK, a Kövesd ötgólos meccsen verte meg a Barcikát

Labdarúgó NB II
2026.09.19. 21:10

Bombagól biztosította be a DVTK első 2026-os hazai bajnoki sikerét

Labdarúgó NB II
2026.09.19. 18:52

Az első legyőzte az utolsót – felcsúti siker a Kispest-Honvéd ellen

Labdarúgó NB I
2026.09.18. 21:22

Lázadó fiatalok – Jakus Barnabás publicisztikája

Minden más foci
2026.09.13. 23:57

Új ügyvezetője lett a Diósgyőr FC Kft.-nek

Labdarúgó NB II
2026.09.11. 14:34