FTC: Jova az éjszakai balhé miatt nem edzhet a csapattal – sajtóhír

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2016.11.22. 10:33
A Bors értesülései szerint Jova Leventét felfüggesztette az edzések látogatása alól a Ferencváros.

A Bors úgy tudja, hogy az V. kerületi Raktár Bár nevű szórakozóhelyen november 12-én Jova Levente és két barátja összetűzésbe keveredett két hölggyel. A zöld-fehérek második számú kapusát az egyik lány – eddig tisztázatlan okokból – arcul csapta, a játékos visszaüthetett. Bors úgy tudja, hogy az V. kerületi Raktár Bár nevű szórakozóhelyen november 12-én Jova Levente és két barátja összetűzésbe keveredett két hölggyel. A zöld-fehérek második számú kapusát az egyik lány – eddig tisztázatlan okokból – arcul csapta, a játékos visszaüthetett.

Ezután a szórakozóhely biztonsági emberei is közbeavatkoztak. Később a lányok arra hivatkozva, hogy egyikük kezét be kellett gipszelni a csetepaté miatt, SMS-ben megfenyegették a játékost: ha nem fizet nekik fájdalomdíjat, nagydobra verik a történteket.

A lap értesülése szerint Jova szólt az éjszakáról a Fradi vezetőinek, mire válaszul felmentették az edzések látogatása alól, és szóltak neki, hogy kereshet új csapatot.

Jovát egyébként a múlt hétvégi, Vasas elleni bajnokira már nem is nevezték.

 

Legfrissebb hírek

Bukarestben is kikapott a Ferencváros a női kézi BL-ben

Kézilabda
7 órája

Női NB I: a Ferencváros nyolcgólos meccsen győzött az Újpest ellen

Labdarúgó NB I
9 órája

Tizenöt gólt szerzett a Ferencváros Magyar Kupa-meccsen Szarvaskenden

Labdarúgó NB I
2025.09.13. 17:50

Férfi vízilabda Magyar Kupa: 18 gólos sikert aratott a BVSC és a Fradi is

Vízilabda
2025.09.12. 20:31

Izraelben folytatja a Ferencvárossal szerződést bontó támadó – hivatalos

Minden más foci
2025.09.12. 17:14

Vereség Oslóban, nehéz helyzetből várja a visszavágót a Ferencváros a női BL-selejtezőben

Bajnokok Ligája
2025.09.11. 20:56

Oroszországba adta kölcsön örmény játékosát az FTC – hivatalos

Labdarúgó NB I
2025.09.10. 18:01

Szevikjannak jót tenne, ha elhagyná a Ferencvárost a Barcika örmény hátvédje szerint

Labdarúgó NB I
2025.09.10. 14:06
Ezek is érdekelhetik