Futsal NB I: 17 év után távozik a csapatát BL-ig vezető edző

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
2016.11.30. 11:22
Turzó József, a futsal NB I-ben szereplő MVFC-Berettyóújfalu vezetőedzője benyújtotta lemondását, amelyet elfogadott Mezei József, a klub tulajdonosa.

„Érzelmi alapú döntést hoztam, ami nem volt könnyű, hiszen tizenhét éve »eszem« Mezei József csapatainak kenyerét, azaz tizenkilenc éves korom óta kisebb megszakítással játszottam vagy edzősködtem Mezei József berettyóújfalui csapataiban – mondta Turzó a futsalhungary.hu-nak. – Most azonban úgy érzem, váltanom, változnom kell, és ehhez közegváltásra is szükségem van. Nincs konkrét ajánlatom, tervem, de mindenképpen szeretnék a futsalon belül maradni.”„Érzelmi alapú döntést hoztam, ami nem volt könnyű, hiszen tizenhét éve »eszem« Mezei József csapatainak kenyerét, azaz tizenkilenc éves korom óta kisebb megszakítással játszottam vagy edzősködtem Mezei József berettyóújfalui csapataiban – mondta Turzó a futsalhungary.hu-nak. – Most azonban úgy érzem, váltanom, változnom kell, és ehhez közegváltásra is szükségem van. Nincs konkrét ajánlatom, tervem, de mindenképpen szeretnék a futsalon belül maradni.”

Turzó József a másodosztályban, majd az első osztályban is bajnoki címet nyert játékosként a Berettyóújfaluval. Edzőként NB I-et és Magyar Kupát is nyert a csapattal, a sportág Bajnokok Ligája-sorozatának számító UEFA Futsal Cupban pedig elitkörbe vezette a berettyói csapatot.

Az MVFC tíz forduló elteltével a negyedik helyen áll az NB I-ben, az előző szezonban is ebben a pozícióban végzett.

Legfrissebb hírek

Futsal NB I: hat pontot levontak a Nyíregyházától

Labdarúgó NB I
9 órája

Nyíregyházán kezdi meg a magyar futsalválogatott a vb-selejtezőt

Magyar válogatott
2026.09.23. 17:53

Hat gólt szerezve nyert a veretlen Berettyóújfalu a futsal NB I-ben

Labdarúgó NB I
2026.09.21. 21:25

Visszavágott az üzbégeknek a magyar férfi futsalválogatott

Magyar válogatott
2026.09.19. 19:04

Futsal: a válogatott játékos első magyarként bemutatkozott a spanyol élvonalban

Légiósok
2026.09.14. 20:40

Ötször talált be a DEAC, nyert a Berettyóújfalu is a futsal NB I-ben

Labdarúgó NB I
2026.09.11. 22:33

Az Újpest 21 gólt szerezve nyert a futsal NB I-ben

Labdarúgó NB I
2026.09.10. 23:16

Felkészülés: kikapott Ukrajnától a magyar női futsalválogatott

Magyar válogatott
2026.09.10. 20:03