Haladás: betiltották az italozást a soproni lelátókon

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
2016.11.23. 18:22
A labdarúgó NB I-ben szereplő Haladás hivatalos oldalán tudatta a szurkolókkal, hogy mostantól határozatlan ideig semmilyen italt nem vihetnek fel a soproni stadion lelátóira.

„Klubunk úgy döntött, hogy határozatlan ideig a szurkolók semmilyen italt sem vihetnek fel a lelátóra. Sem a nyugati, sem a keleti tribünre és a vendégszektorba sem. A büfé természetesen ugyanúgy üzemel, mint eddig, ugyanúgy lehet sört, üdítőt inni – csak éppen nem a lelátón. Tisztában vagyunk vele, hogy ezzel a becsületes szurkolók is hátrányt szenvednek, ám mivel átlagban minden második soproni mérkőzésünkön – néhány magáról megfeledkezett drukker miatt – büntetést kapunk az MLSZ-től, más megoldást nem láttunk a folyamat megállítására” – áll a haladas.hu által kiadott közleményben, melyet teljes egészében ide kattintva olvashat el. úgy döntött, hogy határozatlan ideig a szurkolók semmilyen italt sem vihetnek fel a lelátóra. Sem a nyugati, sem a keleti tribünre és a vendégszektorba sem. A büfé természetesen ugyanúgy üzemel, mint eddig, ugyanúgy lehet sört, üdítőt inni – csak éppen nem a lelátón. Tisztában vagyunk vele, hogy ezzel a becsületes szurkolók is hátrányt szenvednek, ám mivel átlagban minden második soproni mérkőzésünkön – néhány magáról megfeledkezett drukker miatt – büntetést kapunk az MLSZ-től, más megoldást nem láttunk a folyamat megállítására” – áll a haladas.hu által kiadott közleményben, melyet teljes egészében ide kattintva olvashat el.

Legfrissebb hírek

NB III: az élvonalból igazolt a Haladás, befejezte pályafutását a rutinos pécsi kapus

Labdarúgó NB II
2026.06.25. 23:56

Az UEFA 10 millió euróra büntette az Olympique Marseille-t

Francia labdarúgás
2026.06.17. 19:47

MLSZ: Az Újpest és az FTC is szektorbezárást kapott

Labdarúgó NB I
2026.05.14. 23:29

Férfi kézilabda NB I: jótékonysággal büntetik a gyenge szereplést a Csurgónál

Kézilabda
2026.05.11. 15:43

Nem fellebbez a DVTK, nem lesznek hazai drukkerek a stadionban az idényzárón

Labdarúgó NB I
2026.05.08. 12:56

Alaposan megbüntette az UEFA a Ferencvárost

Európa-liga
2026.03.19. 17:16

Afrika-kupa: megvannak a botrányos döntő következményei

Minden más foci
2026.01.29. 08:40

Férfi kézi BL: egymásnak esett a két korábbi veszprémi edző, megbüntette őket az EHF

Kézilabda
2025.11.07. 11:17
Ezek is érdekelhetik