DVTK: Horváth Ferenc leadta a feketelistát, többen távozhatnak

2016.12.30. 07:48
Benczés Miklós, a labdarúgó NB I-ben szereplő Diósgyőri VTK sportigazgatója a klub honlapjának beszélt a télen várható változásokról.

„Vannak olyan játékosok, akiket Horváth Ferenc megnevezett, hogy nem szeretne velük dolgozni a jövőben – árulta el Benczés Miklós. – Ezeknek a labdarúgóknak igyekszünk csapatot találni, ez is egy fontos feladat. Továbbá megnevezett a vezetőedzőnk olyan futballistákat is, akiket szeretne tavasszal Diósgyőrben látni, akik számára erősítést jelentenek.” Benczés Miklós. – Ezeknek a labdarúgóknak igyekszünk csapatot találni, ez is egy fontos feladat. Továbbá megnevezett a vezetőedzőnk olyan futballistákat is, akiket szeretne tavasszal Diósgyőrben látni, akik számára erősítést jelentenek.”

„Minden tőlünk telhetőt megteszünk az átigazolási időszakban, hogy megerősítsük a csapatot. Érkezhet a klub számára megfontolandó ajánlat egy játékosért, de szeretnénk megőrizni a már említett állandóságot is. Ha egy játékos elvágyódik és egy ajánlat a klub számára is előnyös, akkor adódhat úgy, hogy ezt meg kell lépnünk. Nagyon fontos azonban, hogy ne történjen még egyszer olyan, mint tavaly nyáron, hogy túl sok távozót kelljen pótolnunk.”

A Benczés Miklóssal készült teljes interjút ide kattintva olvashatják el!

TÉLI JÁTÉKOSMOZGÁS A DIÓSGYŐRI VTK-NÁL
Érkezők: –
Kölcsönbe érkezők: –
Kölcsönből visszatérők: –
Az utánpótlásból felkerültek/ profi szerződést kötöttek: –
Kiszemeltek: Fülöp István (romániai, FC Botosani – Románia)
Távozók: –
Kölcsönbe távozók: –
Kölcsönből visszatértek klubjukhoz: –
Távozhatnak/ érdeklődnek irántuk: Bognár István (Ferencváros), Elek Ákos

 

 

Legfrissebb hírek

Galéria: vezetett, de pont nélkül maradt a Szpari a Szusza Ferenc Stadionban

Labdarúgó NB I
9 órája

Galéria: gólt sem szerzett a Paks a Groupama Arénában

Labdarúgó NB I
10 órája

Fordított és nyert hazai pályán az Újpest a Nyíregyháza ellen

Labdarúgó NB I
11 órája

Yusuf és Zachariassen gólja döntött, az FTC a Paks legyőzésével hangolt a Milan elleni El-csatára

Labdarúgó NB I
13 órája

Galéria: piros lap és két gól a hajrában a Puskás Akadémia és a Debrecen meccsén

Labdarúgó NB I
14 órája

A kiállítás után eldőlt, a Debrecen két góllal győzött a Puskás Akadémia otthonában

Labdarúgó NB I
16 órája

Halló, itt vagyok! Egy telefonhívás is segített Egri Imrének

Labdarúgó NB I
23 órája

Urblík József és Kulenovic is duplázott, ismét 2–2-re végzett az ETO FC és a Vasas

Labdarúgó NB I
2026.10.31. 21:30